HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Csomag a vargától

2013.06.17. 13:32 Steve123

Varga Mihály a higgadtság, mértékletesség, szakértelem arca volt eddig a Fideszben. Ez a csomag az ő pozitív képét meg fogja tépázni rendesen. Adóemeléseket jelentett ma be, amelyek sok embernél ki fogják verni a biztosítékot. A tranzakciós illeték első ránézésre jó ötlet, hisz nem az emberek fizetik, hanem a bankok, ráadásul néhány ezrelék ugyan kinek fáj. Második ránézésre viszont ez egy buta adó. Ha a bankokat akarják jobban adóztatni, akkor a társasági adójukat kell megnövelni. Utalás mértékével arányos fizetés olyan, mintha a fodrászt  a levágott haj hossza alapján adóztatnák. A fodrásznál és a banknál is az üzleti eredmény alapján kellene adóztatni. Azt mondják, hogy ezt az adót nem fizetjük? Korábban az AXA banknál ingyenes volt az utalás, most 2 ezrelék, max 6 ezer forint. Látom a jövőt, ezentúl 3 ezrelék lesz. A vicc, hogy az állami Webkincstár is ugyanezekkel a tételekkel működik. A bejelentéskor az újságírók olyan béna kérdéseket tettek fel, amilyeneket csak lehetett. Jobbára a reklámadó érdekelte őket. Pedig Varga magas labdát adott nekik. Azt mondta, hogy a tranzakciós adó bevezetésére a cégek összevontak utalásokat, hogy kisebb legyen a költségük. Senki sem kérdezte meg, hogy megnövelt kulcs esetén, milyen további alkalmazkodással számol a minisztérium. Korábban a cégek logikusan tételenként utalhattak, most amit lehet egybeömlesztenek és utána adminisztrálják, hogy az egy tétel 4 altételből áll. 

A távközlési adó 2-ről 3 forintra nő percenként. Ismét kérdezem, miért nem a távközlési cégek társaságadóját emelték? Természetesen ezt sem az emberek fogják megfizetni. Azért elhangzott olyan mondat is, hogy a többlet a fogyasztási szokásoktól függ.

A bányajáradék 12-ről 16%-ra nő. Egy kis nevezéktan. A 4% százalékpontos emelés (12+4=16), 33%-t jelent (16 = 12*1,333). Nem lennék annak cégnek a helyében, amelyiknek az egyik költségét hirtelen 33%-al emelik. Amikor az áfá-t 25-ről 27%-ra emelték, akkor nem tetszett, de nem volt hatalmas a változás. Az is szóba került, hogy az intézkedésekre azért van szükség, mert például kisebb az áfa bevétel, mint tervezték, de az áfá-hoz nem nyúlnak. Érdekes lenne, ha a mostani világrekord áfa tovább nőne. Ezt egyik újságíró sem emlegette fel. Azt sem kérdezték meg, hogy az áfa bevétlek csökkenésében van-e szerepe annak, hogy sok cég Szlovákiába, Lengyelországba helyezte át a székhelyét.

Szerintem a legrosszabb lépés a kamatok utáni 6%-os eho bevezetése. Nesze neked takarékosság. Az lenne a cél, hogy az emberek felelősek legyenek, rendelkezzenek tartalékkal, vegyenek állampapírokat. Ha a kamat 16%-t elviszi az adó és még 6%-t az eho, akkor sokan inkább fütyülnek a jövőre. Végtére tücsköt csak megsegítette a hangya a mesében. Külön dühít, hogy nem merték azt mondani, hogy 22%-os lesz az adó, hanem 16+6% az sokkal jobban hangzik. Mintha nem ugyanoda menne a két összeg. Az emberek is hibásak, mert nem emelik fel a hangjukat ez ellen. Jövő héten talán lesz adó, járulék, díj, hozzájárulás, teher, illeték, stb. Ezentúl tényleg minden lekötött betét kamatából is vonnak eho-t?

Az állam, mint a mesebeli kis gömböc, fogta magát és nőtt egyet. Ezentúl még többet szed be, hogy többet oszthasson szét. Mindenki tudja, hogy túl nagy az újraelosztás, de senki nem mert tenni ellene. Egy kétharmados kormánytól pont ezt vártam volna el. Értem én a politikai logikát. Elvenni nem népszerű. Például a nyugdíjak reálértéke nőtt az alacsony infláció miatt. Arra nem volt bátorság, hogy azt mondják, hogy akkor mégse lesz akkora a nyugdíj emelés. Inkább szorítottak még egyet a présen. Ha ezek után elkezdenek költekezni, akkor nagyon morcos leszek.

Van jó ebben a csomagban? Igen. Nem akkor kezdenek el kapkodni, amikor már megtörtént a baj, hanem próbálnak költségvetési tartalékot képezni. Varga reményei szerint idén már nem lesz költségvetési módosítás. Úgy legyen. Állítják, hogy egyeztettek a bankokkal a döntés előtt. Legalább a látszatra adtak.

Mi az amit szerintem tenni kellett volna? Az egykulcsos jövedelemadót 16-ról 17%-ra emelni. Ezt el tudtam volna viselni, ez nem drasztikus rángatása a rendszernek. 

33 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdezzbatran.blog.hu/api/trackback/id/tr115365530

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán és az államkassza 2013.06.17. 16:06:59

Orbán Viktor! Amit kivettetek tegyétek vissza, mert az elszámoltatás rátok is vonatkozni fog!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elijah_Baley 2013.06.17. 15:20:12

csakhát az egyjéá kilenc százalék köll legyen, azt nem lehet emelni, megmondta a fényességes orbánkirály...

Szevasztok 2013.06.17. 15:24:26

"nem merték azt mondani, hogy 22%-os lesz az adó, hanem 16+6% az sokkal jobban hangzik."

Mivel a két tételre (adó és eho) más szabályok vonatkoznak ezért az a helyzet, hogy valójában előállt a kis magyar matematikai abszurd: 16+6>22.

Szevasztok 2013.06.17. 15:28:23

Egyébként ha okosak is lennének és nemcsak bátrak, akkor megemelték volna a kp használat illetékét MINDENHOL (igen a postai csekkbefizetésnél is), és eltörölték volna a banki tranzakciók után fizetendő sarcot.

Ez az egyébként is igen költséges kp használatot a banki rendszerbe terelné, és még a gazdasági fehéredést is segítené...

Steve123 2013.06.17. 15:31:13

Egyet értek az utolsó hozzászólóval. A készpénzhasználat a csalások melegágya. Azt érdemes visszaszorítani.

Doryyka 2013.06.17. 15:31:24

@Szevasztok: nyilvanvakoan nem a feherites a cel...

Elijah_Baley 2013.06.17. 15:31:28

@Szevasztok: és ebben hol az okosság?
eh...
amatőr :)

ob.szerver 2013.06.17. 15:36:33

A szokásos történet.

A 4 év alatt 0%-os növekedést felmutatni képes rezsim csak abból tud osztogatni magának és a sajátjainak, amivel másokat kirabol. Erről szólt a manyup, a föld, a trafik, a TAO felajánlás, vállalati különadók, a rezsicsökkentés, tehát a maffiaállam minden egyes intézkedése.

A most beszedett adótöbblet is Orbán és Simicska zsebében fog kikötni végül, jobb esetben pedig megvásárolnak belőle egy választói szegmenst.

csak egy néző 2013.06.17. 15:49:00

Libération:A lap szerint a trafikok, a termőföldek, a média és hamarosan a bankok kapcsán is elmondható, hogy a közelmúlt privatizációival a jobboldal járt jól, és arról csak a baloldali média és néhány internetes oldal számol be, a közmédia és a Fidesz által uralt kereskedelmi tévék keveset szólnak ezekről, a közmédia helyi hullámhosszain pedig csak magyar nótát játszanak. „A Nagy testvér sem csinálhatta volna jobban” -
Tökéletes megállapítás.

csárli hárper 2013.06.17. 15:49:05

kérdezek én bátran: miért nem megy el az összes fidesznyik geci a kurva anyjába?

joci305 2013.06.17. 16:01:57

@Szevasztok: Egyetértek veled bár nekem az a véleményem,hogy a sárga csekknél pont úgy van kiszámolva ,hogy benne van a csekk költsége,nem fizetés,késés stb. Engem pl az ösztönözne az átutalásra átállásban ha a szolgáltató azt mondaná hogy utalva az összeg minusz valamennyi forint= fizetendő

Elijah_Baley 2013.06.17. 16:05:23

@csárli hárper: miért mennének? határozottan jól megy a soruk, az emberek meg még örülnek is nekik :)

Fejesrob 2013.06.17. 16:11:52

@csárli hárper: Nyehehe. Mert Bajnai még jobban megszívatna, ballibgeci:)

csárli hárper 2013.06.17. 16:13:07

@Fejesrob: mondtam már neked, nekem te ne...

Zati 2013.06.17. 16:14:41

@csárli hárper:
Nézd meg a címlapot most:

mno.hu/

És kajálják a népek szépen késsel villával, nem az asztalra könyökölve.

Majd amikor elkezdik osztani a nemzeti kenyérjegyet akkor böfögnek egyet de folytatják.

A simicska orbán meg még fasz tudja milyen rezsim már el sem tartja a kisujját mikor önti szart.

Ez van......

csárli hárper 2013.06.17. 16:18:53

láttam...no comment
jöhet az atom.

sárkányfő 2013.06.17. 16:20:07

Mi az az "eho"? És most hozzácsapják a kamatadóhoz?

Mostani, folyamatban lévő lekötésekre is vonatkozik?

Tehát akik hittek a kormánynak, és lekötötték a pénzüket, és most a kamat elvesztése nélkül nem tudják megszakítani a lekötést, azok kénytelenek lesznek fizetni? Egy olyan új adót, amivel nem számoltak, mert nem számolhattak amikor lekötötték?

Ez sima átverés.

Ha tudják hogy több pénzt vonnak le tőlük, sokan nem is kötötték volna le. Így jár az a bolond aki hisz a kormánynak. Most szépen át lett verve.

Zati 2013.06.17. 16:23:34

Én lassan elhúzok az országból (szeptember vége), szóval ha valakinek van terve igyekezzen azt még megvárnám esetleg...hátha

Elijah_Baley 2013.06.17. 16:24:31

@Pszt!: 43 év múlva biztosan :)

alfax 2013.06.17. 16:34:45

@Steve123: a virtuális pénz meg maga a csalás.

mizrolist 2013.06.17. 16:41:31

@sárkányfő: egészségügyi hozzájárulás.

Mitzimackó 2013.06.17. 16:58:23

"Van jó ebben a csomagban? Igen. Nem akkor kezdenek el kapkodni, amikor már megtörtént a baj, hanem próbálnak költségvetési tartalékot képezni."
Olyan hülye vagy te, mint a seggem! Az a jó, hogy így kibaszhatják a 10milliárdokat stadionokra?

felcsutisuttyo 2013.06.17. 17:10:42

MOST már elég....a kis megtakaritást betéve a bankba, már 4-5 százalékot ( se9 kamatozik a megtakarított opénzem és még abból is 16 százalékos kamatadó mellé bújtatott nyiltan ellop a Nemzeti Gazember tolvaj, csaló korrupt kormány 6 százalékot még " egészségügyi !!!! hozzájáruklás címen??????????????????????????,, A KURVA ANYJUKAT!! HiÁBA MOST MÁR EMBEREK,... CSAK A LÁZADÁS SEGÍT ...SEMMI FIDESZ CSALÁSI VÁLASZTÁSRA NE KÉSZÜLJÜNK..HANEM IRÁNY A NEMZETI SZAR BANDA ELTAKARÍTÁSA!!!!!!!!!

Szűrés

Messzi Vetek 2013.06.17. 17:16:32

@alfax: na igen --- ha minden pénz csak virtuálisan lesz elérhető, akkor mitévő, ha az állam egyszercsak azt mondja, hogy akkor most bocs, de befagyasztom a Béla meg a Cecil pénzét? (esetleg: megadóztatom = elveszem egy részét).

Brix 2013.06.17. 17:28:28

Akinek esze volt már régen kimentette a pénzét ebből az országból. Ha a 22%-os kamatadót, a bankolás és utalás költségeit összeadjuk, akkor már nem marad szinte semmi reálkamat. Bóvli ország bóvli államkötvényeit sem éri meg megvenni, egyre alacsonyabb hozamokkal. Ennek az adóemelésnek több lesz a kára, a mint a haszna, mivel még többen menekítik innen a pénzüket
Az áfa 27%-ra emelésével is azt érték el, hogy egyre többen nyitnak lengyel cégeket és onnan adják el az olcsó élelmiszert, bedöntve az itthon működni és adót fizetni akaró cégeket
Ahogy a 27%-os áfa , a tranzakciós adók is leginkább a kisembereket fogják sújtani, akiknek nincs elég pénzük hogy kimenekítsék innen
Ha Orbánék osztogatni akarnak a választás előtt, akkor legjobb forrás az lenne, ha megemelnék a magas keresetű emberek adóját. 500 ezer felett kell egy új kulcs, amit jobb előbb, mint utóbb bevezetni, mert a társadalom többsége nem fogja eltűrni, hogy egy szűk réteg dőzsöljön, míg mások egyre nagyobb adók fizetésére kötelezettek.
Lehetne a nagybirtokokat és nagyobb értékű ingatlanokat is adóztatni , de az országrabló fidesz-elitnek nem ez az érdeke. Inkább elvesznek ma 2 egység pénzt a kisembertől, hogy holnap 1 egységet nagy kegyesen visszaadjanak belőle

Szevasztok 2013.06.17. 17:29:12

@sárkányfő: "Ha tudják hogy több pénzt vonnak le tőlük, sokan nem is kötötték volna le. Így jár az a bolond aki hisz a kormánynak. Most szépen át lett verve."

Meglepődtél? Kis naiv...

Visionstar 2013.06.17. 17:48:00

Talán nem kellene azokat a tetves stadionokat felépíteni milliárdokért, amikor ezek szerint nagy a baj, ha új adókat kell kivetni. Bekaphatja a faszomat minden politikus,.

Steve123 2013.06.17. 17:55:15

Mivel a két tételre (adó és eho) más szabályok vonatkoznak ezért az a helyzet, hogy valójában előállt a kis magyar matematikai abszurd: 16+6>22.

@Szevasztok: Pontosan milyen szabályokra gondolsz?

Steve123 2013.06.17. 18:02:28

@Brix: Ha a 22%-os kamatadót, a bankolás és utalás költségeit összeadjuk, akkor már nem marad szinte semmi reálkamat. Bóvli ország bóvli államkötvényeit sem éri meg megvenni, egyre alacsonyabb hozamokkal. Ennek az adóemelésnek több lesz a kára, a mint a haszna, mivel még többen menekítik innen a pénzüket.

Nekem sem tetszik, hogy 16%-ról, 22%-ra emelnek. Az se vigasztal, hogy Ausztriában még 35% ez a kulcs. Kivinni nem biztos, hogy megéri, de az üzenet nagyon rossz. Aki gondol a jövőre, annak növeljük a terheit. Aki elhitte, hogy a TBSZ adómentes, az most megtanulja, hogy az eho az nem adó.

csak egy néző 2013.06.17. 18:07:10

Aggódom
Mi lesz Orbán Győzővel és szegény családjával?? Hogy tudja majd kigazdálkodni a megemelt bányajáradékot??

Steve123 2013.06.17. 18:20:06

@sárkányfő: Mostani, folyamatban lévő lekötésekre is vonatkozik az eho?

Köszönöm a kérdést. Már azt hittem, hogy itt mindenki csak anyázni tud, meg hogy minden politikust le kell lőni. A lényeg, hogy legyünk olyan intelligensek, hogy tudjunk értelmesen kérdezni. A fenti kérdést kellett volna az újságíróknak megkérdezni. Helyettük kérdezzünk mi minden fórumon! Sajnos a választ nem tudom a kérdésre, de a rosszabb eshetőségtől tartok.

Steve123 2013.06.17. 18:35:46

@joci305: Engem pl az ösztönözne az átutalásra átállásban ha a szolgáltató azt mondaná hogy utalva az összeg minusz valamennyi forint= fizetendő.

Az utalás tényleg legyen legalább annyival olcsóbb, mint amennyi a sárga csekk ára. Egy cég minden egyes sárga csekkért fizet a postának, még azokért is, amiket nem fizetnek be. Sok embernek nehéz az internet bank használata. Meg kéne oldani, hogy nagyon egyszerűen, telefonon keresztül is lehessen utalni. Felhívom a telefonszámot, nincs átugorhatatlan menü meg reklám, hanem megadom az ügyfélszámomat, megmondják, hogy mennyit kell fizetnem, jóváhagyom vagy nem.

Steve123 2013.06.18. 08:09:47

Újabb példa az újságírói bénázásra. Kossuth rádió ma reggel: megnövelik a bankok tranzakciós adóját, a cégek telefonadóját és (kiterjesztik az egészségügyi hozzájárulást).

Azt a zárójelet élő szóban is éreztem. Mintha csak a céges terhelés nőne. Még véletlenül sem azt mondták, hogy a bank betétek kamata 16%-os kamata mellett újabb 6% eho-t kell fizetni. Természetesen ez igaz az államkötvényekre is.

Vannak, akik nem tudnak, akarnak kérdezni, a lényeget kiemelni. Nem hazudtak, de ez az újságírás szégyene volt. Ráadásul ez csak a második hír volt.