HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Quaestor, az Mszp javaslata

2015.12.12. 07:40 Steve123

A Fidesz olyan törvényt akart hozni, ami a bankoknak tetszik (40 milliárddal kevesebbet kell fizetniük), ugyanakkor mégis kampányolhat azzal, hogy a Fidesz megmentette a Quaestorosokat. Így született az a javaslat, hogy 2008-ig visszaveszik a kamatokat. Az jogos, hogyha valakinek volt a csődkor 10 kötvénye, akkor csak a bekerülési értéket kapja vissza, kamatot nem. (Ezt hirdeti a Fidesz a médiában.) Valójában olyan törvényjavaslatot hoztak, hogy több évvel a csőd előtt lejárt kötvények kamatát is elveszik, teljesen logikátlan. Illetve az a logika benne, hogy minél kisebb legyen a kártalanítási összeg!

Abban reménykedik a Fidesz, hogy a bankok is örülni fognak, meg Quaestorosok is. Persze mindkét fél nem örülhet. Amit az egyik nyer, azt a másik veszíti el. A Fidesz is tudja ezt, ezért gyorsan intézkedett, hogy Győr önkormányzata (Fideszes vezetésű) mindent visszakapjon. Kamatokat is. Bezzeg a gyedi bíró!

Kommunikációs szempontból nagyon ügyes a Fidesz, mert akik nem érintettek, nem ismerik a részleteket, azok simán elhiszik, hogy csak a kamatokat vesztik el a károsultak. Ők már nem tudnak arról, hogy visszamenőleges kamatelkobzásról van szó.

Sosem gondoltam, hogy egy MSZP-s képviselő fogja ezt értelmesen elmondani. Egyszerűen azt javasolja, hogy a 2008-as légből kapott dátumot, 2015-re a csőd időpontjára módosítsák. Vagyis az MSZP a károsultaknak akar kedvezni a bankok kárára. "A Fidesz a gombhoz varrta a kabátot, vagyis nem az volt a szempontja, hogy maradéktalanul kártalanítsa az érintetteket, hanem az, hogy egy adott összegnél ne kelljen többet kifizetni." A Fidesz propaganda gépezet ezt rögtön úgy reagálta le, hogy az MSZP késleltetni akarja a dolgokat a csaló brókerek oldalára állt. 

Vajon a teljes ellenzék a károsultak mellé áll? 

"Az MSZP úgy fogalmazott, hogy a törvényjavaslatot a Quaestor-károsultak a harmadik megkárosításuknak élik meg. Az első akkor történt, amikor tönkrement a cég, a második pedig akkor, amikor a nyáron a Quaestor-alap felfüggesztette a kifizetéseket. A harmadik a Fideszes törvényjavaslat."

 

(Tudom, hogy a bankok nem tehetnek a Queastor botrányról. Nagyon szomorú, hogy a kétszáz milliárd, 20 ezer lakás ára, egy kisebb város, nyom nélkül tűnt el. Tud valaki bármit is a nyomozás eredményéről? Az is szomorú, hogy a média már nem nagyon foglalkozik ezzel a kérdéssel, hagyják, hogy ez is elfelejtődjön.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdezzbatran.blog.hu/api/trackback/id/tr698158940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása