HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

A Jobbik (is) balról előz

2018.03.09. 08:31 Steve123

Az indexen egy érdekes cikk jelent meg a pártok adóprogramjáról. A program szó erős túlzás, mert konkrétumok csak mutatóban vannak. Van egy két konkrét adókulcs is, de általában annyival lezárják, hogy többkulcsos lesz az adó. Persze érthető, hogy megmaradtak az ígérgetés szintjén, hiszen nem győzelemre játszik az ellenzék, hanem megerősödésre. A "kormányváltást most" mindaddig szlogen marad, amíg nem lesznek visszalépések. A szomorú ebben az, hogy Hódmezővásárhely bebizonyította, hogy az egységes ellenzéknek komoly ereje van.

Visszatérve az adóprogramra az látható, hogy az ellenzék a régi jó receptet használja. Vegyünk el a gazdagoktól és adjuk a szegényeknek. A komunizmus 40 éve bebizonyította, hogy akkor mindenki szegény lesz, de ezt már elfeljtették. A fideszt sok mindenért lehet bírálni, de azt az elvet nem lehet vitatni, hogy a közteherviseléshez mindenkinek hozzá kell járulnia. Ha valaki 150e forintot keres, akkor abból adózzon, ha 1,5m-t, akkor abból. A gondolat, hogy a minimálbérések, illetve a minimálbérre bejelentettek ne adózzanak semmit, nagyon veszélyes. A mindennapi életből tudjuk nagyon jól, hogy a semmiért csak semmi jár.

A másik népszerű ígéret, hogy adóztassuk meg a nagyvállalatokat sokkal jobban, mint a kicsiket. A logika itt is faék egyszerűségű. A nagy rossz, a kicsi jó. A gonoszat, a nagyot lehet nyugodtan extra adóztatni. Különösen a bankokat. Azok a leggonoszabbak.  Ellenség mindig kell. Kulákok, zsidók, Soros, ENSZ, multik, bankok. Ahogy az ember olvas tovább nem győzi kapkodni a fejét a furcsábbnál furcsább ötletek láttán.Offshore-adó, spekulációs adó, luxusadó, nagybirtokadó, lakatlansági díj. A közös, hogy aki, előrejutott az életben, az biztos csalt, hazudott, haverjai voltak. Őket vissza kell húzni.

A szegények több szavazatot jelentenek mint a gazdagok ezért nekik kell kedvezni. Például az áfa csökkentésével. Ebben a teljes ellenzék egyetért. Viszont, ha ekkora az egyetértés, akkor miért nem valósul meg az összefogás?

Ha a Jobbik nem akar beleolvadni a baloldalba, akkor neki eltérő programmal kell jelentkeznie. Például követhetné az USA Rebuplikánus pártjának az irányát. Alacsony adók, de a kiadási oldal is visszafogott. Az emberek maguk felelnek az életükért, nem állambácsitól várják mindenre a megoldást.

Képtalálat a következőre: „republican party”

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdezzbatran.blog.hu/api/trackback/id/tr2113726128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.oid 2018.03.09. 11:27:37

A FIDESZT 3.14tschánrúgni csak akkor esélyes, ha mindenhol 1 (azaz egy) db. "ellenzéki" jelölt marad. Ha másként nem megy kő-papír-ollóval. Így a falusi nem túl képzett szavaZOO is eleve biztonsággal kiigazodna, másrészt neaggyisten így még pluszban az eddig otthonmaradók is értelmét látnák hogy elmenjenek szavazni. Érdemes megŁ-olni pl. Winston Churchill véleményét is hasonló témában: "Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről." :)