HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Koronavírus: Hazug számok

2020.09.23. 11:15 Steve123

A Chernobyl sorozatot mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyszerűen bemutatja, hogyan milyen döntések, milyen helyzet vezetett el a katasztrófához. Persze az még kőkemény kommunizmus volt. Az ma már nem fordulhat elő. Vagy mégis?

Az egyik jelenetben a sugárzás érétkét mérték a katasztrófa után. A pontos számra nem emlékszem, legyen 300 mSv. Az egyik mérnök rögtön mondta, hogy azért mutat csak ennyit, mert ez a műszer felső határa. Természetesen letorkolták, hogy csak pánikot akar kelteni. Volt másik, nagyobb intervallumban működő mérő, de annak a használatához engedély kellett volna. Jelentették hát, hogy a sugárzás 300 mSv, ami rossz, de nem katasztrófa. Felfelé már csak ez a hír ment.

Magyarország a korona vírus tesztelési kapacitás határára ért. Azért van csak napi 600-1000 új eset, nem tudnak többet mérni. Hogy mennyi a tesztelési kapacitás azt szigorúan titokban tartják. Nehogy már pánikot keltsen valaki. Az első hullámkor volt átfogó vizsgálat, egy reprezentatív minta alapján mondták meg, hogy összesen mennyi volt a beteg. Ennek elvégzésétől most úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. 

Másik oldalról a gyógyultak száma is teljesen fals. Úgy néz ki, mintha a második hullám betegeiből alig gyógyulna ki valaki. Mi mégis ezeket a számokat nézzük, mert csak ezek vannak. Ezen számok alapján mondják, hogy Csehországban több a beteg, mint nálunk, pedig fogalma sincs senkinek. Még mindig azt hangsúlyozzák, hogy a külföldiek hurcolják be a betegséget, ezért kell határzár.

Eltelt a nyár. Azt mondták, hogy felkészültünk. 16 ezer lélegeztető gép van, de tesztelni egyszerűen nem tudunk többet. Mindenki nyugodt, hogy csak 300 mSv a sugárzás. 

Protecting workers from radiation on the job - Safety Management Group, Inc.

Szólj hozzá!

Zöld ország a piros tengerben

2020.08.29. 07:10 Steve123

Egy kisgyereknek mindent meg kell magyarázni. A dilettáns azt jelenti, hogy valaki hozzá nem értő módon végez valamely tevékenységet. Például, dilettáns az a vezető, aki Magyarországot a vírustól úgy akarja megvédeni, hogy hagyja, hogy a napi esetszám felmenjen száz felé, és miután "behurcolták" a vírust, utána zárja le a határokat. 

Persze érthető, hogy sokan akartak nyaralni, bár azért mindenkinek biztos nem futott jachtozásra. Az mégis furcsa, hogy eddig sem adtak semmilyen szabályt arra, hogy mi alapján sorolják, zöld, sárga és piros csoportba az országokat, de most egyszerre a teljes világ bepirosodott, hazánkat kivéve persze. Sokat nem kell csodálkozni ezen, hiszen a miniszterelnök napra pontosan megtudta mondani, hogy mikor lesz az első hullám csúcsa, és azt is előre tudta, hogy jön a második hullám.

Szofisztikált szabályozást ígértek, ehelyett minden ország piros lett. Van olyan orvos, aki csak amputálni szeret. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nem kell szigorítás, de arányos intézkedésekre lett volna szükség. Például, ha focimeccsek, fesztiválok lehetnek, akkor a Szlovákiából való beutazás sem ördögtől való. A dilettáns tökéletes példája, amikor egy területen túlzó szigort alkalmaznak, miközben minden más esetben döntésképtelenek. Kezdődik a félév és még mindig nincs pontos iránymutatás, hogy például az egyetemeknek milyen szabályokat kell betartania.

A tesztek költsége végképp kiverte a biztosítékot nálam. Mindenkinek magának kell fizetni. Pont. Mintha semmilyen eset nem létezne, amikor elvárható lenne, hogy egy adózó, járulékot fizető ember tesztjét a tb finanszírozza. Ha valaki egy közeli hozzátartozója temetésére megy, vagy külföldi orvoshoz, az tényleg ugyanaz a kategória, mint a nyaralás? Bizonyára a 16 ezer, rekord egységáron vett lélegeztető gépre elment az összes pénz.

Szólj hozzá!

Pro és Kontra

2020.05.14. 13:06 Steve123

Néztem egy videót, ami a szakmámhoz tartozó két új technológiát mutatott be. Részletezték, hogy mit tudnak, összehasonlították őket egymással és a régi technológiákkal, felsorolták a jó és rossz tulajdonságaikat. Mindenki tudja, hogy mindennek van jó és rossz tulajdonsága is. Ha valamiről csak jót vagy csak rosszat hallasz, akkor biztos lehetsz benne, hogy megvezetnek. A videó végén adtak egy szubjektív véleményt, hogy a készítő melyik technológiát találja jobbnak, de hangsúlyozta ez nagyban függ az ember személyes preferenciájától.

Reggel a Kossuth rádiót bekapcsolva nem fárasztottak a dolgok árnyalásával. A kormány nagyon jól teljesít koronavírus ügyben. Egy angol tanulmányt idéztek, hogy nálunk jelent meg legkésőbb a járvány, de mégis mi hoztuk meg legkorábban a korlátozó intézkedéseket. Minden nagyon szép, minden nagyon, mindennel meg lehetünk elégedve.

Ezzel szemben a Pesti út idősotthon, ami az ellenzék, Karácsony Gergely felügyelete alá tartozik, a hanyagság és gondatlanság fellegvárra. Találtak olyan hozzátartozott, aki szerint a rokona még vizet is alig kapott! Karácsony pedig csak vádaskodik és nem ismeri el a felelősségét.  El is indítottak egy újabb vizsgálatot az ügyben ismeretlen tettes ellen. De a Kossuth rádió tudja ki a felelős.

Lehetne szomorúan mosolyogni, hogy a közszolgálati rádió elégtelent kapott közszolgálatiságból és jelest propagandából. Mikor jutunk oda, hogy személyesen Karácsony ellen emelnek vádat, hiszen nyerni mert Budapesten? 

Männchen pro contra Mousepad - rectangular - 23cm x 19: Amazon.co ...

Szólj hozzá!

Kormányzati információ vagy párt propaganda?

2020.05.08. 11:36 Steve123

Munkába menet látom, hogy az eddigi kijárási korlátozás plakátokat felváltották a visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat plakátok. Ez kiütötte a biztosítékot nálam. A kijárási korlátozásról szóló plakáttal szerintem senkinek nem volt baja. A visszaépítjük a 13. havi nyugdíjat egyértelműen párt propaganda. Lehet azzal érvelni, hogy nincs éles határvonal kormány és a kormányozó párt között, de az emberek tudják, hogy ez már a választási kampány része. Ha a fidesz kasszából fizették volna ezeket a plakátokat, akkor egy rossz szavam nem lenne. Szerintem nem helyes, ha a kormány párt a párt pénztár részének tekinti a költségvetést.

A szomorú, hogy ezen már senki sem lepődik meg. Felírták a plakátra, hogy kormányzati információ és ezzel mossák kezeiket. Volt már hasonló plakát kampány. Volt, amikor 12 Soros plakátot számoltam egymás után. Kell a bevétel a plakátos haveroknak. 

A plakát üzenete egy külön litániát ér meg. A 13. havi nyugdíjat ugyanaz a kormány vette el, amelyik most visszaépíti. Csakhogy az első feléről most mélyen hallgatnak. Az 1984 című könyvben van egy rész, amikor magyarázzák a rendszer működését. - "A" az ellenségünk "B" a barátunk. Aztán jön egy éles váltás. "B" a barátunk és "A" az ellenségünk. Ez mindig is így volt. Aki, nem ezt mondja az lázad a rend ellen. Az embereknek meg kell tanulni, hogy átállítsák az agyukat az új igazságra. - Elég abszurd volt, kicsit nevetséges is. Az emberek nem ennyire ostobák. Aztán körülnézek és látom, hogy a Kelet a barátunk, Brüsszel az ellenségünk. A fiatal Orbán Viktor még nem ezt mondta. A 13-dik nyugdíjjal is 180 fokos a fordulat. Nem foglalkoznak már a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával, hogy most elsősorban a munkahelyekre kell koncentrálni, hogy költségvetési hiányból adnak emelést. A nyugdíjas szavazatokat most meg kell venni.

 

Propaganda 4.0 – Countercurrents

Szólj hozzá!

Nyugdíj = az állam tartozik egy szívességgel

2020.04.23. 14:41 Steve123

Mindenki tudja, hogy működik a nyugdíj. Munkavállaló és munkaadó is fizet a munkabér után és ennek fejében, nyugdíjas korban a postás hozza az ellátást. Ez nem más, mint egy kölcsön, amit majd egyszer visszakapunk. Ha bemész a bankba és felveszel mondjuk lakáskölcsönt, akkor a szerződés részletesen tartalmazza, hogy mennyi a kölcsön összege, milyen formában, milyen ütemezésben kell visszafizetni, hogyan kell számolni a kamatot, milyen díjat kell fizetni előtörlesztéskor, stb. Ezt mindenki természetesnek veszi bár sokan nem olvassák el az apróbetűs részeket. 

A nyugdíj ezzel szemben egy olyan kölcsön, ahol semmi sincs leírva. Valójában nyugdíj jogosultságot szerez az ember, de hogy az mire jogosít az folyamatosan változik. Most például a 13-dik havi nyugdíjat fogják visszavezetni. Egyszer elvették, hiszen a nyugdíjrendszer hosszú távon nem fenntartható, ráadásul nincsen december után még egy titkos hónap. Most viszont itt a válság és amikor sok ember veszti el az állását, akkor megnő azok száma, akik változást szeretnének a kormánykereknél. A nyugdíjasok szavazatai nagyon sokat érnek.

Nem amellett akarok érvelni, hogy kell-e 13. havi nyugdíj vagy sem, hanem amellett, hogy olyan rendszer kell, ahol a nyugdíj nem a szavazatvásárlás eszköze. Most a nyugdíj olyan, mint egy szívesség. Illik viszonozni, de hogy miképp az a politikai szélállástól függ. Ha lenne beleszólásod, akkor te adnál kölcsönt úgy, hogy csak annyit tudsz, hogy az majd valamikor, valamilyen formában lesz visszaadva?

A nyugdíjnak úgy kellene viselkednie, mint egy igazi kölcsönnek. Gyűlik a pénz, folyamatosan kamatozik, aztán amikor úgy döntesz, akkor veszel érte egy inflációkövető életjáradékot, amit az összegyűlt összeg és a várható élettartam alapján számolnak ki. 

Ebben a rendszerben, nincs olyan, hogy adnak csak úgy 13-dik havi nyugdíjat, nincs kedvezményes korhatár. Mindenki minden évben kap kimutatást az eddigi befizetéseiről, azok (virtuális) kamatáról és hogy azonnali nyugdíjazás mellett mennyi lenne a nyugdíj. A nyugdíj nem egy szívesség, hanem jár.  Csak az összegyűlt összeg és a várható élettartam számít (kellene, hogy számítson). 

Természetesen emellett az állam dönthet úgy, hogy ad segélyt időseknek, ha nagyon kevés a nyugdíjuk, de ezt még véletlenül sem szabad nyugdíjnak hívni!

Időskori segélynél ésszerű életkor feltételt meghatározni, de a nyugdíjnál ennek nincs értelme. Ha valaki nagyon jól keresett és már 50 évesen szeretne nyugdíjba menni, akkor annak semmi akadálya. 

Természetesen ennél a rendszernél is vannak megoldandó problémák. Ha például az asszony szülési szabadságon van, akkor ésszerű lehet, ha a férj nyugdíj járulékának egy része a felesége nyugdíj számlájára menne.

A politikusok továbbra is befolyásolhatják a társadalmat, mert nyugdíjra is ki lehet vetni adót. Ami logikus is, hiszen a nyugdíjasnak is hozzá kell járulnia a közkiadásokhoz. 

Az ideális az lenne, ha nyugdíj nem szívesség lenne, hanem egy explicit adósság, pl. államkötvény formájában. Ez csak akkor reális, ha több ország is erre az útra lép. Addig viszont marad az, hogy az állam, mint Virág elvtárs, ad 13. havi nyugdíjat, és elvárja, hogy ennek fejében majd "helyesen" szavazzanak az idősek.

Kövér nyugdíj érkezik, átlagban 33 ezer forinttal több, mint ...

2 komment

A koronavírusból nem lehet kigyógyulni

2020.04.22. 09:24 Steve123

Úgy látszik a koronavírusból nem lehet kigyógyulni. Legalább is Magyarországon. A lenti kép mutatja a napi új fertőzöttek és új gyógyultak számát. Azt gondolná az ember, hogy mivel a betegség lefutása két hét, így azok, akik két hete megjelentek betegként, most gyógyultként kellene, hogy feltűnjenek. Nyilván a halottak számát figyelembe kell venni. Mindenesetre nagyon furcsa, hogy két hete 60-70-80 új beteg volt, ma viszont csak 8 új gyógyult.

Az is lehet, hogy a betegség után nem rögtön tesztelnek, talán több tesztet is végeznek, így nem két hét után jelennek meg a gyógyultak, hanem akár egy hónap is kellhet hozzá. Egy hónapja is már 28 új beteg volt. Miért nem jelennek ők meg a gyógyultak között?

Április közepén volt egy kiugró érték a gyógyultak számában. Ami arra utalhat, hogy "összevárták" a gyógyultakat. Mi volt ennek az oka? Lesz ilyen a jövőben is?

Az is elképzelhető, hogy a két hetes lefutás csak átlagban igaz, viszont Magyarországon csak kevés tesztet végeznek, így jobbára azok kerülnek be a statisztikába, akik problémás esetek, és náluk két hétnél jóval több a betegség ideje.

Rengeteg a kérdés. A sajtótájékoztatónak pont az lenne a feladata, hogy választ adjanak arra a kérdésre is, hogy miért ilyen kevés a gyógyult. Sajnos ott mindig úgy alakul, hogy csak a baráti újságírók kérdéseire válaszolnak.

 

Szólj hozzá!

Címkék: vírus

Mire költsünk: lélegeztető gép vagy teszt?

2020.04.21. 15:44 Steve123

Magyarország forrásai végesek, ezért nagyon fontos, hogy mire költ a kormányzat. Ha nincs elég lélegeztetőgép, akkor emberek fognak meghalni. Olyan emberek, akik egyébként élhettek volna. Ha nincs elég teszt, akkor a fertőzési gócok nagyra nőnek, elterjednek és kezelhetetlen mennyiségű lesz a beteg. Nincs könnyű helyzetben a kormány, akármit is dönt emberéletek vesznek oda. Sőt a kormánynak még azt is el kell döntenie, hogy mennyi forrást áldoz a vírus elleni küzdelemre. Kitől veszi el ezt az összeget? Melyik úját harapja meg?

Tegyük fel, hogy az elkölthető keret fix. Ekkor tényleg csak azt kell eldönteni, hogy ezt miképp kell beosztani. A kormány lélegeztetőgépből annyit akar, amennyi a legrosszabb forgatókönyv esetén is elegendő lesz. Elsőre ez logikusnak tűnik, de olyan számokról beszél Orbán Viktor, ami a nálunk sokszorta nagyobb és gazdagabb Olaszországnak is a becsületére válna. Hogy számolták ki, hogy hány lélegeztetőgép kell, lesz-e hozzá oxigén, alkatrész, karbantartás? Ezeket az információkat meg kell, kellene osztani az emberekkel, hogy a szakértők el tudjanak kezdeni egy tényeken alapuló megbeszélést, hogy mennyi a lélegeztetőgépek optimális száma. 

Ezzel szemben a tesztekre keveset költünk. A mai nap az 1m lakosra jutó tesztek száma nálunk 5e, Szlovákiában 9e, Csehországban 16e, Ausztriában 21e. Persze vannak olyanok, akik még nálunk is kevesebbet tesztelnek, de ne Pakisztánhoz, vagy Ukrajnához akarjunk hasonlítani. Teljes tesztelést egy ország sem tudott megszervezni, de egyáltalán nem mindegy, 5, 9, vagy 16e tesztről beszélünk. Úgy tűnik, hogy beletörődött az alacsony tesztelésbe. Elfogadja, hogy a regisztrált és a tényleges esetszám között 8-10 szeres különbség van. Most a tesztelés nem megelőzi a gócok kialakulását, hanem megerősíti azok létezését, amikor már amúgy is nyilvánvaló. Így tényleg nincs sok értelme a tesztelésnek. 

Hogy miért kell ennyire eltúlozni a lélegeztetőgépeket és elhanyagolni a teszteket? Jó lenne ezt megkérdezni az illetékesektől, de ők a sajtótájékoztatókon jobbára csak a baráti sajtó kérdéseire válaszolnak. A sejtésem az, hogy az ismeretlen helyzet, a rossz stratégia és a politikai haszon miatt koncentrálnak a lélegeztetőgépekre. A lélegeztetőgépeket meg lehet fogni, be lehet mutatni a sajtónak, lehet dicsekedni, hogy milyen jól megszereztük őket. Ezzel szemben a teszt csak egy teszt, ha negatív akár még feleslegesnek is lehet tekinteni.

Még önbeteljesítő is lehet a jóslat. Ha nagyon keveset költünk a tesztekre, akkor nagyon sokat kell költeni a lélegeztetőgépekre. Az világosan látszik, hogy most rosszul válaszolták meg a mire költsünk kérdést, de ember legyen a talpán, aki megmondja a helyes választ. Egy kérdésre viszont már mindenki tudja a választ: mire kellett volna költeni az elmúlt tíz évben stadionra vagy kórházra?

The battle for clinical trials

 

15 komment

Címkék: vírus

A jó kormányzás sosem a törvényeken alapszik

2020.04.04. 08:41 Steve123

"Good government never depends upon laws, but upon the personal qualities of
those who govern. The machinery of government is always subordinate to the will
of those who administer that machinery. The most important element of
government, therefore, is the method of choosing leaders."

"A jó kormányzás sosem a törvényeken alapszik, hanem a hatalmon lévők személyes tulajdonságain. A kormányzás gépezete mindig azoknak van alárendelve, akik ezt a gépezetet irányítják. Emiatt tehát a kormányzás legfontosabb része, a módszer amivel jó vezetőket lehet választani."

A fenti idézet a Dűne gyermekei könyvből való. Nagyon megragadott, amikor olvastam.

Azt tanultuk, hogy a törvények irányítják a társadalmat. Ez különbözteti meg a társadalmat a csürhétől, ahol az erősebb el tud venni mindent a gyengébbtől. A mindennapi tapasztalatunk is az, hogy a szabályokat betartják és nekünk is be kell tartani. Nem megyünk át a piroson, nem lopunk a boltból, nem verünk meg másokat. Ezeket az úgymond lehetőségeket, feladjuk a társadalmi rend kedvéért. Alkalmazkodunk a szabályokhoz.

Viszont az ország vezetőit nem kell, hogy érdekeljék a szabályok, szabadon megváltoztathatják őket. Most például a felhatalmazási törvényt nyomták át erőből. Nem látom ugyan, hogy ezt a törvényt rosszra használták eddig, de a járvány elleni intézkedéseket amúgy is meg lehetett volna lépni. Megmutatták, hogy a törvény van értük és nem ők a törvényért. Egyedül a miniszterelnökön múlik, hogy ML hány állami megrendelést fog kapni idén vagy hogy ki lesz az ország hivatalos ellensége.  

Persze egy miniszterelnök is csak az országán belül mindenható. A felhatalmazási törvény hatására a forint gyengülésből esésbe kapcsolt át. Most 365 ft körül jár az euró. A gonosz spekulánsok úgy gondolják, hogy Törökország és Venezuela útjára léptünk. Ha a forint gyengül, akkor folyamatosan párolog el a megtakarításunk. Nem gondoltam, hogy egyszer a szlovákokat fogjuk irigyelni. 

Nem tudom, hogy a szerző a fenti idézetet komolyan gondolta vagy társadalomkritikának szánta, de az biztos, hogy most a pénztárcánkon érezzük, hogy milyen kvalitású vezetőink vannak.

 

UI: Egy másik érdekes gondolat a Dűne világából: Az adóbevételek nagysága és azok felhasználása a lehető legfontosabb államtitkok közé tartoznak. Ironikus módon az embereket nem nagyon foglalkoztatja, hogy mennyit fizettek a Mátrai erőművért, hogy hány stadion épült, mennyibe kerül egy km autópálya, az állami megrendelések hány százalékát kapják meg baráti cégek, mennyire vannak ezek a megrendelések túlárazva. Ezek helyett a képviselők és miniszterek fizetését sokallják. Ha fehéren kapnak havi egy milliót az fáj, de a feketén odajutott tízzel nem foglalkozunk. Legfeljebb annyit, hogy nagyokat nevetünk a képviselői vagyonnyilatkozatokon.

3 komment

Címkék: adó Dűne

Gonosz számlamegszüntetés az Erste-nél

2020.01.20. 14:28 Steve123

Az Erste a Privilégium L számlacsomagot megszünteti és automatikusan átrakja az ügyfeleket egy rosszabb csomagba. Ez egy jó kis ingyenes csomag volt, sajnáltam, hogy megszűnt, de az új csomag nem szimpatikus, így megszüntettem a számlát. A rajta lévő pénzt kiutaltam és így mentem a bankhoz. Ott közölték, hogy a megszüntetés kb. 2000 ft lesz. Először nem tudta megmondani a nő, hogy miért, de megkérdezte. Megszüntetés után még 30 napig életben tartják a számlát és erre havi díjat is felszámolnak. Kérdezem, hogy nem lehet azonnali hatállyal megszüntetni a számlát? Nem azt nem lehet. Viszont az ingyenesség feltételét (beérkező x ft) már nem tudom teljesíteni a plusz hónapra, hiszen ebből a szempontból mégis csak megszűnt a számla. Gonosz módon van kitalálva. Kíváncsi vagyok, hogy más bankok is ezt csinálják?

PS: Kb. 300 forintot felszámoltak valamire, amit végképp nem tudtak megmondani, hogy mire. Biztos bankkártya díj mondták, nem is volt bankkártyám válaszoltam.

Szólj hozzá!

Mennyi nyugdíjra számíthatsz?

2019.10.16. 17:11 Steve123

Ugye milyen jó lenne tudni, hogy az eddigi befizetéseim alapján mennyi nyugdíjra számíthatok ebben a pillanatban! Akár a havi fizetési papíron is meg lehetne jeleníteni. Az informatika korában ez nem lehet probléma. A sok minimál bérre bejelentett, vagy feketén dolgozó tudná, hogy csak keveset fog kapni. A szorgos járulékfizetők meg akár korábban is mondhatnák, hogy dolgoztam eleget, itt az idő, hogy az unokáknak vagy a hobbimnak éljek. 

Sajnos a nyugdíj rendszer nem rugalmas, a nyugdíjkorhatár azokat is kényszeríti a munkára, akik már eleget tettek be a nyugdíjkasszába. A rendszer lépésről lépésre úgy változik, hogy ne látszódjon, hogy ki mire is jogosult. Amikor a magánnyugdíj rendszert megszüntették, akkor kaptunk olyan ígéretet, hogy majd az állami rendszerben is lesz egyéni számla. Egy kezdemény el is indult, de ez sajnos édes-kevés. Közben a munkáltatói tb járulékot átnevezték szocho-ra, hogy senki se kérhesse számon, hogy azt ténylegesen nyugdíjra költik. 

2020. január 1-től a munkáltatói járulékokat is összevonják, és félő, hogy a munkáltatói nyugdíj járuléknak is elveszik a nyugdíj jellege. Nem azt mondom, hogy nem fognak nyugdíjat fizetni, hanem azt, hogy úgy állapítják meg a nyugdíj mértékét, ahogy az politikailag leghasznosabb lesz. A tücskök fognak jól járni, ha a hangyák hagyják magukat.

Szólj hozzá!