Úgy látszik, egyesek elfelejtették a vasárnap szó eredetét és azt akarják, hogy vasárnap mindenki otthon legyen szeretetben, megértésben. A kormány, amely múlt héten még az internetet akarta megadóztatni, most megint olyat talált, ki amit a társadalom többsége elutasít.
Ördögtől való az elképzelés? Nem az. Ez a legfontosabb teendő? Biztos, hogy nem!
Nem is ez bosszant igazán, hanem a kapkodás, az egyeztetés teljes hiánya, a következetlenség és hogy hülyének néznek. Most őszintén, ha az Intespar dolgozóinak jár a vasárnapi pihenés, akkor a Coop alkalmazottainak miért nem? Tiszteljük egymást annyira, hogy nem nézzük madárnak a másikat!
Értem én, hogy a multik gonoszak és a hazai boltoknak akarnak kedvezni. Ezért emelték meg jelentősen felügyeleti díjat is. Persze a Tesco-nak igen, de a a CBA-nak nem. Viszont, amíg nem mondják ki az igazi okot, addig nehéz érvelni pro vagy kontra. A trafikok elosztása sem piaci alapon történt, a pláza stop-nak sem volt magyarázata, a mostani döntésnek se lesz. Pedig meg lehetne ezt nemzeti konzultálni, mondjuk az interneten.
Nézzük ki nyer, és ki veszít ezzel az intézkedéssel! A kis boltok nyilvánvalóan nyernek, a nagyok veszítenek. Ezen kívül? A felügyeleti díj sávos emelésének a hatása olyan, mintha büntető vámot vetnének ki a pénzszivattyúzó, extraprofitot termelő multikra. Vagyis drágább lesz a Tesco, Auchan, stb. Jobban fog teljesíteni a sarki közért, ahol magyar alkalmazott, magyar árut kínál. Nő a foglalkoztatottság, mindenki boldog. Gondoljuk át még egyszer! Ha a magyar acél (narancs, gyapot, stb.) versenyképtelen, akkor a vám mindent megold? Nem. Ha a vám miatt drágább a külföldi acél, akkor a magyar acélipar nem hal meg, de az országban mindenki drágán kapja az acélt. Az acéliparban lesznek új munkahelyek, de munkahelyek vesznek el a drágább acél miatt.
Vagyis ki fizeti meg a felügyeleti díjemelést? (amit a kormány szerint nem fognak áthárítani a fogyasztókra) A kisbolt tulajdonosok nyernek a fogyasztók kárára. A kormány helyében én inkább azt ellenőrizném, hogy a vasárnapi pótlékot mindenhol rendesen fizessék (kis és nagy boltban egyaránt) és majd a tulajdonos eldönti, hogy megéri-e kinyítnia vasárnap.