HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Merre van a Jobbik irány?

2014.04.07. 22:17 Steve123

Amikor jól sikerül a felkészülés, a versenybe is mindent beleadsz, javítasz az eddig legjobb eredményeden, de mégis csak harmadik vagy, akkor érthető a csalódottság. A parlamenti választás után nem osztanak vigaszdíjakat. 

A Jobbik nem kis változáson ment át, hogy megszólítsa a szavazók nagyobb rétegét. Most már a nemzeti érzéseket hangsúlyozzák és a munkahelyteremtést. Az öltönyös plakátok, a facebook-os aktivitás kevés volt ahhoz, hogy akár csak a baloldalt megszorongassák, a Fideszről nem is beszélve. 130 ezerrel többen szavaztak a Jobbikra, mint legutóbb, de ez még így is kevés volt. 

Mi lesz négy év múlva? Tovább erősödik a Jobbik, és akkor már az első helyért küzd, vagy az SZDSZ-t és az FKgP-t követi a feledésbe. Tudjuk, hogy a mostani hajrá mire volt elég, vagyis ha nem folytatja a változást, akkor a második lehetőség a valószínűbb. 

Miért szavazott a Jobbikra plusz 130 ezer ember? Miét nem több? Az első kérdésre a válasz, hogy olyanok is szavaztak a Jobbikra, akiknek eszük ágában sincs kilépni az EU-ból és köszönik nem kérnek a szélsőségekből, de nem tudtak arra a szövetségre szavazni, amelyben Gyurcsány Elkúrtuk Ferenc szerepelt, sem arra Fideszre, amely minden eredménye mellett (kisebb parlament, külhoni magyarok, polgármester nem lehet képviselő, 3% alatti hiány), feltörte a magánnyugdíj malacperselyt, és a "kiskorúak érdekében" kialakította az új trafik rendszert. Ezek az emberek egyszerűen változást akartak.

A második kérdésre jóval nehezebb a válasz. Mi a Jobbik lényege? Néhány éve ez egyértelmű volt, de azóta nagy utat tettek meg. A nemzeti ipar, a kisbirtokok, a munkát mindenkinek erősen hajaz a Fidesz retorikájára, de a Fidesztől nehéz elszívni a szavazókat. Ehhez túl okos Orbán Viktor. Nem egyszer fogta ki a szelet a Jobbik vitorlájából. De akkor mi a Jobbik? Hogyan lehet rétegpártból tömegpárt?

Nehéz a változás, de még távolabb kell lépnie a nacionalizmustól. Be kell ismerni, hogy nem minden bajért a cigányok és a zsidók felelősek. Új arcot, új identitást kell találnia a Jobbiknak. Ez talán az amerikai konzervatív párt iránya lehet. Nekik a patriotizmus és a kis állam a fő jellemzőjük. Egy konzervatív amerikai szerint még a Fideszben is túlságosan sok a szocialista elem, nemhogy a baloldalban.

Kell valaki, aki azt képviseli, hogy az ország sikere a magyar emberek kezében van, nem pedig a magyar pártokéban. Nem szabad beszállni az ígérgetés versenybe.  Hányszor hallottuk már, hogy ez vagy az a párt mi mindent megtesz majd? Az emberek majd megteszik, csak hagyni kell őket. Reagan elnök azt mondta, hogy a legfélelmetesebb mondat a következő: A kormánytól jöttem, segíteni szertnék.

Egy konzervatív pártnak a következő témák fontosak:

  • Állam méretének csökkentése
  • Korrupció visszaszorítása
  • Ellátó rendszerek átalakítása 

A magyar átlag szavazó számára ezek a pontok megszorításokat jelentenek. Egy profi csapat, egy új párt szervezet szükséges ahhoz, hogy megváltoztassák azt a gondolkodásmódot, hogy a szocializmusban minden olyan jó volt, hogy az állam majd mindent megold.

Hiába mutyi szagú a földbirtokok rendezése, az emberek azt várják, hogy ők verseny nélkül kapják meg a földbirtokot, akkor is ha rosszabb árat kínálnak. Nagyon nagy bátorság lenne azt mondani, hogy az állam vonuljon háttérbe, az vegyen földet, aki csak akar. Akár egy osztrák vagy holland gazda is. Az állam csak azt felügyelje, hogy a földet igazi árverésen, piaci áron adják el. Ha az ár magas, akkor az eladás nem elkótyavetyélés.

A korrupció visszaszorítása jól hangzik, de a tényleges megvalósítás, eddig mindig elakadt. Egy politikus sem vállalta, hogy ő a munkájáért, a kapcsolati tőkéjéért sokat kér. Az emberek megértik, hogy Csányi Sándor gazdag, de szerintük az a természetes, ha a politikusnak egy fél háza, és egy 5 éves Ford-ja van. Egy jó konzervatív párt el tudja magyarázni, hogy a korrupció többe kerül, mint a legnagylelkűbb pártfinanszírozás.

A nyugdíj, az oktatás, az egészségügy átalakításáról is mindenki beszélt már. De ki meri azt mondani, hogy pontosan annyi nyugdíjat kapsz, amit az egyéni számládon a munkáltatói és munkavállalói járulékból összeszedtél? (Magyarországon felosztó-kirovó rendszer van, vagyis, az egyéni számla csak egy arányszámot jelent, nem tényleges összeget.) Ki meri azt mondani a vállalkozók, a minimálbéresek tömegeinek, hogy nekik csak a kevés az összegyűlt járulékuk arányában jár csak nyugdíj?

A Jobbiknak irányt kel találnia. Felvázoltam egy lehetséges irányt, de igen nehezet. Csak egy olyan párt indulhat el ezen, amely még nem kormányzott és így van hitele. Így is gigászi a feladat. Csak egy profi csapat tud megbirkózni vele. Magyarországon a 13. havi nyugdíj és a rezsicsökkentés ér sok szavazatot. Tudják az emberek, hogy nem tartható, mégis megszavazzák. Ha sikerül megváltoztatni az emberek gondolkodását, akkor van esély egy szebb jövőre.

 

"Fordítsd a fénybe arcod, hazám !
Szálljon a napfény áldása reánk !
Új nemzedékek lépnek elő.
Készül egy boldogabb, szebb és jobb jövő !"

 

8 komment

Címkék: jobbik Vona

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdezzbatran.blog.hu/api/trackback/id/tr445977655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2014.04.08. 14:41:42

A Jobbik csak és kizárólag azért van az 5%-os küszöb fölött, mert vidéken a közbiztonság inkább közbizonytalanság. Akik félik az életüket, féltik az anyagi javaikat a Jobbikra szavaznak. Amint egy kormány megoldja a problémát, és látványosan javul a közbiztonság, a Jobbik eltűnik a történelem ködében.

.Gordon Gekko. 2014.04.08. 15:42:00

@Magánvéleményem: Jas + szegénység. A Jobbiknak viszont mától el kell kezdeni zsidózni cigányozni, mert ami a kampányban bejött az mostnem fog.

Minek másik fidesz ellenzékbe?

De hálásan köszönjük nekik hogy a balosok a mandátumok 1/5-ét kapták meg miattuk (is).

2014.04.08. 16:01:25

"Nehéz a változás, de még távolabb kell lépnie a nacionalizmustól. Be kell ismerni, hogy nem minden bajért a cigányok és a zsidók felelősek. Új arcot, új identitást kell találnia a Jobbiknak."

Na erre jegyet váltok :)

75. Vladys 2014.04.08. 16:44:49

Magyarországon esély sincs egy repikhez hasonló pártnak. Ha ledobja magáról a cigányozást meg a zsidózást, akkor ki is esett. Lehet még valamennyit lágyulni, ami hoz még kb ennyi szavazót, de többet nem, de ha túlzásba viszont, akkor ugyan ennyivel fog csökkenni.

Steve123 2014.04.08. 17:57:15

@75. Vladys: "Ha ledobja magáról a cigányozást meg a zsidózást, akkor ki is esett."

Sokan vannak, akik nem a cigányozásért szavaztak a Jobbikra, hanem annak ellenére. Egyszerűen nem akartak sem Gyurcsányra, sem Orbánra szavazni. Abban se hittek, hogy az EU-ból való kilépés, vámhatárok felhúzása jelenti az ország felemelkedését, de még ezzel együtt is, inkább a Jobbikra szavaztak mint a két alternatívára.

75. Vladys 2014.04.08. 18:29:24

@Steve123: Ezzel egyetértek. Csak 200e szavazat is kevés lett volna most a parlamentbe jutáshoz.

Asidotus 2014.04.13. 20:39:11

Ha nincs zsidózás meg cigányozás, akkor az ember miért szavazzon a Jobbikra, miért ne a Fideszre?

Steve123 2014.04.13. 21:44:45

@Nűnű: "miért szavazzon a Jobbikra, miért ne a Fideszre?"

Mert a Fidesz azt igéri, hogy az állam mindenki gondját megoldja.
Kell egy olyan párt, amely azt mondja, hogy az államra csak minimálisan van szükség. Az emberek oldják meg a saját gondjukat. (az állam csak abban segítsen, hogy radikálisan csökkenti az újraelosztást) Most nem ezt mondja a Jobbik, hanem ők is próbálnak többet igérni.
süti beállítások módosítása