HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Ingyenes felsőoktatást, ingyenes sört!

2012.12.09. 16:58 Steve123

Szokásomtól eltérően kérdések helyett inkább véleményt fogalmazok meg. A cím provokatív. A felsőoktatás és a sör nem összehasonlítható. A felsőoktatás az ország jövőjét határozza meg, a sört azért isszuk, mert finom. Ha tényleg abszurd az összehasonlítás, akkor próbáljunk a két véglet közé elhelyezni más dolgokat is. Ingyenes autópályát! Elvégre az autópálya a gazdasági fejlődés motorja, ráadásul még a környezetnek is jót tesz, hogy az autók nem állnak meg kilométerenként egy lámpánál. Ingyenes színházat! Az a nemzet, aminek nincs kultúrája halott. Teljesen természetes, hogy az állam támogassa a kultúrát. Ingyenes lakhatást! Az államnak feladata, hogy gondoskodjon minden állampolgáráról, az elesettekről is. Miért ne lehetne egy elemi lakást biztosítani mindenkinek? A technikai fejlettségünk ezt lehetővé tenné. Ingyenes utcai wécéket. Tényleg annyira kell az a száz forint az államnak. Nem erdőben élünk, hanem városokban. Ehhez wc is kell.

A másik oldal az, hogy semmi sincs ingyen.

Kicsit kurta a második fejezet, de ezt nem kell bővíteni. Semmi sincs ingyen. Nagyon szeretném, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás, hogy költsenek sportra, hogy legyenek magyar filmek, hogy senki ne éhezzen, de semmi nincs ingyen. Valakinek mindig állni kell a cehet!

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kerdezzbatran.blog.hu/api/trackback/id/tr344956110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

waldorfbalcon 2012.12.09. 18:32:36

Az adót azért fizeted, hogy abból adott prioritások mentén az állam állja bizonyos dolgok esetén a cehet. Na ez a prioritás i rend nem mindegy. Pl. az oktatásét állja, vagy stadionokét. Mondjuk.

ingyenebed 2012.12.14. 13:35:38

a dolog ennél bonyolultabb.
ugyanis:
1.mennyi értéket termel a magyar társadalom, és ebből mennyi barad belföldön, mennyi az a pénz, ami a magyar állam rendelkezésére áll?
2.vajon az hogy működik, hogy ha én elmegyek itt mondjuk egy német multihoz dolgozni, akkor a fizetésem kb harmada a németnek ugyanazért a munkáért (nyilván ezért települt ide a multi), tehát harmadannyi adót tudok csak fizetni belőle, de ha tomográfot kell venni a másik német cégtől a magyar kórházba, akkor azt az illető cég nem harmadannyiért adja, mint otthon, hanem pont ugyannnyiért. vagy a német autó sem kerül harmadannyiba mint otthon. stb.
ebből következően a magyar államnak kevesebb pénz áll rendelkezésére fenntartani az adott társadalmi környezetet, holott ennek haszonélvezője a betelepült német multi is. de mondhatnék persze emerikai, francia, svéd, stb multit is...
tehát az a kijelentés, hogy "nincs pénz" relatív. miért nincs?

kistesoka 2012.12.20. 08:36:47

Vajon akkor is meghozta volna a kormány ezeket a döntéseket ha a fiatalok nem azt szajkózzák minden nap hogy elhúznak innen? Meg van mondva hogy közgazdászra filozófusra nincs szükség. De nem, Ő majd az lesz az állam pénzén és nem érdekli hogy a kutyának sincs szüksége rá.
Érthető hogy ha mi fizetünk a taníttatásért, akkor igenis maradjon itthon, vagy ha nem tetszik neki akkor a külföldi fizetéséből így is úgyis zsebből kifizeti azt a neki már pitiáner összeget. De hát a Magyarnak mindig több és több kell....

Tahó Sandokan 2012.12.20. 11:41:20

@waldorfbalcon: Teljesen igaz. Az össz adóterhelés nagyjából 70% körül, vagy felette mozog. Sok hókuszpókusszal oldják meg, hogy 50% körülinek tűnjön. Én azt mondom, ekkora adóterhelés mellett egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy ne legyen széleskörű egyetemi oktatás közpénzből. Sok mindent kellene átfaragni az oktatásban, való igaz, de merő képtelenség, hogy stadionokra és futball akadémiákra vannak tíz és száz milliárdok, de oktatásra nincs.

Myrath 2012.12.21. 13:18:36

Ez a dolgok brutális leegyszerűsítése! Sokat tudnék írni, de az alapoktól kéne kezdenem, így nem teszem!

Myrath 2012.12.21. 13:19:52

@Myrath:

"Nemtudásom tudása, tudásom kezdete"

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 07:58:38

Ingyenes felsőoktatást? Csak így? Oszt miért is?

Steve123 2013.02.13. 08:32:59

@agresszív kismalac: Lehet érvelni mellette. Mert a diplomások fogják felemelni az országot, több értéket adnak a termékekhez. Ha az állam fizeti a tandíjat, akkor az igazából egy nagyon jó befektetés.
A gond az, hogy sok más is lehet jó befektetés, és mindenre nincs pénz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.02.13. 11:11:50

@Steve123: Úgy érted- korlátlan ingyenességet a felsőoktatásban?

bögöbö 2013.02.19. 10:56:12

@agresszív kismalac: egy cipőben eveztek, nem veszed észre?
Azért a posztoló véleményét kikértem volna az ún. szociális népszavazás idején is...

dr. jenőke (jenőke) 2013.02.19. 11:18:30

Jó amit gondolsz, de a sör félrevitt, de ez természetes a hatodik korsó után.
Szerintem: egyetlen focista sem hagyhatja el Magyarországot, amíg a képzési díját, és a befizetett társasági adó reá eső részét vissza nem fizeti. Nem a klubnak, hanem a magyar államnak. A klubnak bírságot kell fizetnie, mert rosszul nevelte a focistát, feltételezhetően sem hittan, sem erkölcstan órákra nem járatta.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.19. 11:53:20

Ha már ennyire linkeled, akkor pár megjegyzés:
1. A színházakban egy nézőre nagyjából 5000 forint állami támogatás jut.
2. Az autópályák építése állami pénzből történik, nem az autósok fizetik ki.

Egyébként nem a teljesen ingyenes felsőoktatásért tüntetnek a diákok, hanem azért, hogy részben ingyenes maradjon és akinek nincs pénze tandíjra, az is tudjon egyetemre menni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.19. 11:54:37

@Tahó Sandokan: Nem az állami hókuszpóktól tűnik 50%-osnak az adóterhelés, hanem attól, hogy a cégek 10 vagy 16 százalékos társasági adót fizetnek és a félmillió adócsaló kisvállalkozó országa vagyunk...

ejjdejó 2013.02.19. 13:09:03

Egyetértek, semmi sincs ingyen. Viszont ha súlyos pénzeket fizetsz, jó lenne, ha kapnál is érte valamit. Bármit vásárolsz a boltban, adót fizetsz. Dolgozol, pénzt keresel (jó esetben kapsz is), adót, egészségügyi járulékot fizetsz. Ha van autód, adót fizetsz. Sorolhatnám még elég sokáig, tulajdonképpen a létünkkel, élni, megélni akarásunkkal elég sok pénzhez juttatjuk az államot. Lehet, hogy idealista vagyok, de ezekért cserébe néhány megfelelő színvonalú dolog járhatna. A pénzek józan ésszel, becsülettel való felhasználásával akár a felsőoktatásnak sem kellene feltétlenül költségtérítésesnek lennie.

DarthVader 2013.02.19. 14:59:57

Valahol olvastam, kövezzetek meg érte, de nem tudom, melyik blogon, hogy

"ha kifizetem a képzés költségeit, de utána mégis itthon maradok, és a képzettségemnek megfelelően helyezkedem el, az állam visszafizeti?"

Visszafizeti? Nem? Akkor miről megy a disputa?

Teng-Hsziao Gerzson 2013.02.20. 13:05:44

@kistesoka: ezt a "nincs szüksége" szöveget honnan vetted? miféle forrásból? ezek városi legendák. Inkább nézzük meg a tényeket:
mierthallgatok.blog.hu/2013/01/10/miert_fontos_tanulni
hiába hiszik azt egyesek, hogy a felsőoktatás, vagy bizonyos részei veszteségesek, a tények azt mutatják, hogy mindegyik nyereséges - melyik jobban, melyik kevésbé, de mindegyik megéri hosszú távon az államnak. még a bölcsész is.
a röghöz kötés támogatása meg nettó hülyeség. bővebben kifejtve ld. itt: pezsma.blog.hu/2013/02/18/miert_fog_bukni_a_roghoz_kotes_10_1_erv

Steve123 2013.02.20. 13:54:49

@ejjdejó: A kérdés, hogy mi jár az adókért. Jó lenne, ha tájékoztató jelleggel nyilvántartanák, hogy mennyit fizettem összesen az államnak (tudom, hogy ez lehetetlen). Akkor több magabiztossággal lehetne mondani, hogy szerintem ez nekem még járna.
süti beállítások módosítása