Mostanában elkezdjük hallani a kampányígéreteket. Az egyik az, hogy "Senkit se lakoltassanak ki!". Elsőre jól hangzik. Keresztény értéknek tűnik, mint a senki se éhezzen. Viszont ez az elv, amit mindegyik párt támogat teljesen eltorzult. Ma már a kölcsönadó szemébe röhög az adós, mert tudja, hogy őt sose fogják kilakoltatni. Elvileg lehetne, de kilakoltatási moratórium mindig megújul. 

Képzeljük el egy pillanatra, hogy mi adtunk kölcsön egy ismerősnek 5 millió forintot. Ő meg széttárja a karját és itt a történet vége. A törvényeknek biztosítani kell, kellene, hogy a szabályok minden szereplőre, egységesen vonatkozzanak. A kölcsönt a szerződés feltételeinek megfelelően vissza kell fizetni. Ha a lakás volt a fedezet, akkor el kell adni. Személy szerint én is együtt érzek azzal, aki mondjuk egy baleset, válás, vagy egyéb ok miatt nem tudja visszafizetni a kölcsönét, de emiatt nem károsulhat meg a másik fél. Ha egyszer erőn felüli feladatra vállalkoztunk és belebuktunk, akkor viselni kell annak a következményeit. Képzeljük csak el, mi lenne, ha minden nyeretlen lottószelvény árát visszakövetelnék.

Nem egyszerű egy nagyobb lakásból kisebbe menni, albérletet kivenni, vagy rokonoknál meghúzni magát az embernek, de aki nem tudja fizetni a tartozását, annak ezt kell tenni. Amikor az igazságosság és a szociális érzékenység összecsap, akkor néha az igazságosságnak is kell nyernie. Ma nagyon féloldalas a mérleg.

Értem én a lényeget. Ha az egyik fél egy család, a másik fél egy bank, akkor a politikus gyorsan elfelejti az igazságosságot. Inkább azt tartja észben, hogy a család szavaz, a bank nem. Itt az idő, hogy végre leszámoljunk azzal a tévképzettel, hogy a bank az gonosz, de a jóságos állambácsi majd mindentől megment minket. Javítok, még azt sem mondom, hogy az állam ne segítsen. Igenis legyenek szociális bérlakások, ezekkel segítsen az állam, ne azt mondja, hogy rátolja a segítség terhét a kölcsön adóra.