"Nyáj legel a Hortobágyon, napsütötte rónaságon, onnan szól a furulyaszó a Magyar föld nem eladó!" Ez a dal megérinti mindannyiunk lelkét. Hallgatjuk és arra gondolunk, hogy vannak, akik képesek lennének eladni a magyar földet, amelyért nagyapáink és az ő őseik az életüket adták a háborúkban. Lelkiismeretlen politikusok, pénzéhes, kapcsolattokkal rendelkező nagytőkések, vagy csak egy ködös gonosz hatalom jelenik meg a gondolatainkban, akik ellopják a hazánkat. A dalban a tiszta hang egy gyönyörű segélykérés, hogy ne hagyjuk ezt.

Sokan meghallották ez a hangot, mert a Fidesztől, az Mszp-n és Lmp-n át, a Jobbikig, minden párt azért küzd, hogy megmutassa, hogy ők az igazabb magyarok, ők még szigorúbb földtörvényt hoztak volna. Az itt lévő képen az Lmp biztatja a Fideszt, hogy fokozza a "szabadságharcot".

A pártok viselkedése érthető, hiszen minden ilyen megmozdulástól szavazatokat várnak, amire nekik ugyanolyan szükségük van, mint nekünk a havi fizetésünkre. Az már más kérdés, hogy hol van a ripacskodásnak a határa és hogy szabad-e mindig farkast kiáltani. A pártok csak azt mondják az embereknek, amit hallani szeretnének. A magyar föld nem eladó!

Mi úgy lettünk szocializálva, azt olvastuk regényekben, mesékben, hogy voltak a földbirtokosok, akik sanyargatták a szegény embert és voltak a jobbágyok, akik csak robotoltak egész nap. Később voltak zsíros parasztok, kulákok, akik szintén kihasználták a népet, csak ültek otthon és garasokért dolgoztatták a napszámosokat. Úgy hisszük, hogy ma is ez a helyzet, csak most már tőkések, érdekcsoportok és hasonlók állnak a háttérben. Hát nem lenne igazságosabb, ha végre magyar ember dolgozna a magyar földön? Nem függnénk másoktól élelmiszer tekintetében és rengeteg embernek lenne munkája. 

Nagyon sokan így éreznek és még hibáztatni sem lehet őket, mert a politika nagyban erősíti ezt a képet. A valóság viszont soha sem fekete-fehér, soha sem egyszerű. A világ már nem olyan ma, mint amikor még a jobbágyok kapáltak a földeken. Ma már traktorok szántanak, műtrágyáznak, permeteznek és olyan hozamokat érnek el, amik 100 éve csoda számba mentek volna. Ma már a magyar GDP kevesebb, mint 5%-a mezőgazdaság (link) és a lakosság kevesebb, mint 2%-a dolgozik a szektorban. Az ország jóléte nem ezen az ágon múlik, habár idén éppen nekik köszönhetően van egy kevés gazdasági növekedés. Nehéz elfogadni, hogy a mezőgazdaság már nem olyan súlyú, mint egykor, hiszen ételre mindenkinek szüksége van. Nem nagyon változnak a dolgok ezen a téren. Az EU költségvetés döntő része is a mezőgazdaság. (Megjegyzem, ha ezt nehéz megemészteni, akkor vegyük észre az előbbi linken azt is, hogy már az ipari termelés is csak 25% körül van. Hiába preferálják stratégia szerződésekkel az ipari cégeket, az ő szerepük is visszaszorult. Ma a szolgáltatások korát éljük, de ez egy másik történet.)

Itt már írtam a föld témájáról. Azt próbáltam leírni, kevés sikerrel, hogy egy külföldi is lehet jó gazdája a földnek, de csak akkor ha nem szotyiért veszi meg azt, hanem reális áron. Ha jön az osztrák turista és vesz magyar egy kiló kenyeret 300 forintér, az ugyanolyan adásvétel, mintha a gazda jön és vesz egy földet 25 millió forintért. Ha az ár reális (a kamata hoz annyit, mint a föld is hozna; ennyi pénzért ténylegesen lehet venni hasonló tulajdonságú földet), akkor az nem elkotyavetyélés. Ne felejtsük el, hogy földet nem lehet kamionra rakni és elvinni az országból. 

Hagyjuk az előbbi témát, most már beszéljünk csak magyar emberekről. Mi van, ha csak magyar ember vehet földet? Ekkor jön a kisbirtok - nagybirtok, céges - magánszemélyes tulajdonlás kérdése. A post elején leírtam, hogyha érzésből kell válaszolni, akkor a legtöbb ember azt mondja, hogy a kisbirtok az ideális. Az is nyomós érvnek tűnik, hogyha nagy tőkeerős (magyar) cégek vagy gazdag (magyar)  emberek vehetnek nyakló nélkül földet, akkor a kisembernek nem lesz lehetőségre a földszerzésre. Vitathatatlan, hogyha egy szegény ember 10 milliót, a gazdag 12 milliót ajánl a földért, akkor a gazdagnak fogják eladni, így a szegénynek nem jut semmi. Az élet és a józan ész szabályaival nehéz vitatkozni. Ha a boltban van két hasonló minőségű "intelligens" mosópor, akkor én is a jobb árut veszem meg. Talán itt is segíteni kellene a másik céget is, hogy neki is legyen forgalma? A föld eladójának az érdekeit talán nem kell nézni? A másik dolog, hogy valamit nagyban csinálni, mindig hatékonyabban lehet, mint kicsiben. Például, ha kell egy könyvelő, akkor 50 hektáros földnél is meg kell fizetni, meg 100 hektárosnál is. Minél több felé oszlik el a fix költség annál jobb. De. Minél nagyobb egy cég, minél nagyobb egy földterület, annál lomhább, annál több igazgatással jár. Egy kis földbirtokost meg lehet győzni, hogy termesszen az én kedvenc eperfajtámból. Egy nagybirtok nem tud  gyorsan alkalmazkodni a piaci igényekhez. Egy nagybirtoknál már külön ember kell kell a munkások ellenőrzésére, ott már irodisták kellenek a könyveléshez, bérszámfejtéshez, stb. Ha igaz lenne, hogy a nagyoknak olyan nagyon könnyű, akkor a fák az égig nőnének. Nem nőnek, mert egy idő után már nem éri meg. 

Végezetül annyit, hogy te akár ma vehetsz Franciaországban egy jó nagy adag földet, persze csak ha megfizeted az árát. Összedőlt ott az ország? Reméljük, hogy a földtörvény nem hozz ellentétes hatást, mint nem régen a reklám adó (a bevételeket akarták növelni, de a játékgépek száma annyira megcsappant, hogy a bevételek csökkentek).Talán valamennyire sikerült megvilágítani, hogyha egy fair kereskedelemben adjuk-vesszük, a búzát, a disznót, a földet, a szolgáltatásokat, az ipari termékeket, az nem azt jelenti, hogy a nemzeti büszkeségünket, az identitásunkat vágjuk sutba.