HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

60% adót a gazdagoknak! Sixty, not sixteen!

2012.09.19. 14:08 Steve123

Múlt héten túráztam az Őrségben, négy napig távol voltam a világ zajától. Mikor visszaérkeztem egymás után zúdultak rám az információk. A kedvencem az mszp "stratégiája" volt, amely szerint a nyugdíjasokat egyetlen egy intézkedés sem sújthatja, viszont a gazdagok fizessenek 60%-os adót. Elvégre a franciáknál egy ilyen, de 75%-ról szóló ígéret segítette az ottani szocialistákat.

81. Az embereknek mekkora része hiszi azt, hogy ez ilyen egyszerű? Egy 375%-os emelés mindent megold. Akkor a jövedelemadó majd 375%-t fog emelkedni. Hoppá mégse, hiszen ez csak a gazdagokra vonatkozik. Gazdag = Aki sokat keres, de én nem. Igenis, a burzsuj gazdag fizessen! (Helyettem is!) Elvégre a kisemberek kiszipolyozásával lett gazdag. Meg csalt. 

Annak nagyon örülök, hogy ezt az ötletet a franciák előttünk fogják tesztelni. Vajon a gazdagok hány százaléka fog alternatív módon a fizetéséhez jutni? Hányan lesznek, akik inkább belga állampolgárként fognak tengődni. Az itthoni játékadóhoz hasonlóan, majd ott is kitalálják, hogy igazából nem is a bevételek növelése volt a cél?

82. Formálódik a választási regisztráció. Annyit értek, hogy a külföldi magyarok miatt szükséges ez, de akkor már bevezetik az itthoniakra is. Valaki válaszoljon, ha érti. A külföldi magyarokról nincs hivatalos nyilvántartás? Amikor leteszik az állampolgári esküt, akkor nem kerülnek be automatikusan? Per pillanat nincs egy olyan lista, ami minden választópolgárt tartalmaz? 

83. Hol vannak az érvek a regisztráció ellen? Az ellenzék szerint vége a demokráciának. Kicsit bővebben ki tudná fejteni valaki, hogy miért is. Regisztrálok és szavazok. Ha nem vagyok képes regisztrálni, akkor valószínűleg szavazni sem fogok. Azt sugallja az ellenzék, hogy csak a fidesz szavazók regisztrálhatnak. Korlátozzák a választójogot? Ez nem természetes? Egy 10 éves sem választhat, egy rablógyilkos se, sőt még az amerikai elnök se szavazhat nálunk.

84. Hol vannak az érvek a regisztráció mellett? Miért is kell akkor megint milliárdokért újból levelezgetni? Miért pont 15 nappal korábbig lehet regisztrálni? Mi az egész mögött a ráció? Nem pont annyi értelme van az egésznek, mint a kampánycsendnek? Jó, jó, de minek?

85. Ha már egyszer lehet regisztrálni az ügyfélkapun, akkor miért nem lehet ott szavazni is? Nincs mindenkinek, internet elérése, de könyvtárak, művelődési házak segíthetnek. Sokan a biztonságot hozzák fel ellenérvnek, de tökéletes biztonság nincs. A cédulás szavazás sem tökéletesen biztonságos. Ha a pártok, külföldi szervezetek képviselői mindenhol ellenőrizhetnének, akkor nem lenne akadálya az elektronikus szavazásnak. Igaz, ahhoz az ügyfélkaput átláthatóbbá kell tenni. Az az oldal az állatorvosi ló. 

86. Meddig tart az IMF teleregény? Eddig hittem, hogy idén vége lesz, de már hallom a hangokat, hogy van rossz IMF megállapodás. Túl gyors, túl szigorú. Az előző ilyen volt egyesek szerint. A kérdésem az, hogy vajon a kormány ténylegesen kötélt húz az IMF-el, vagy egy előre begyakorolt táncot jár? Tényleg Varga az egyetlen a kormányban, aki a valóságban él és nem tündérmesében vagy ez is csak egy szerep? Miért a KT-nek és az IMF-nek kell megmondania, hogy kétszer nem lehet ugyanazt a pénzt elkölteni?

87. A kormány feladata az irányítás vagy a szabászat? Valahogy mindig foltozni látom. Most éppen 4-600 milliárdos a luk. Már annak is örülni kell, hogy most éppen nem szokás szerint letagadja a lukat, hanem elkezdett gondolkodni. 

88. Miért nem tud senki arról, hogy egyes területeken nagyon is spórol a kormány? A felsőoktatás pénze 30%-al csökkent! Ez a bokrosi csökkenés másfélszerese. Más területeken miért nincs hasonló szigor? 4-5 szűk esztendő után vissza tudnánk fizetni a teljes államadósságot.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp játékadó IMF

Világok harca: Orbán elfogadta az IMF feltételeit

2012.09.07. 11:23 Steve123

Kedves Honfitársaim!

Itt az ősz és az IMF-el a tárgyalások új szakaszba érkeztek. A nyári látogatás az IMF részéről állapotfelmérés volt, amikor mi a legjobb tudásunk szerint tájékoztattuk a szervezetet az ország állapotáról és hogy mit és miért kérünk tőlük. Az IMF megfogalmazott egy listát, amelyben a legkülönfélébb ajánlásokat tette. Nem hazudok, ez a lista  kemény. Mi viszont még keményebbek vagyunk, mert ez a jól felfogott, racionálisan átgondolt közös érdekünk. Mondok egy példát. Az EU 3%-os költségvetési hiányt kért minden tagállamtól, de mi ennél szigorúbb, 2.2%-os célt fogalmaztunk meg magunknak, mert így lehet hatékonyan csökkenteni az államháztartási hiányt, csökkenteni a kamat kiadásokat és növelni a bizalmat az ország iránt

A frakció megvitatta az IMF ajánlásait és alapvetően egyetért vele. Egyes tételeket vitatunk, másoknak pedig a megvalósításáról még mi is gondolkodunk. Talán a legnagyobb összetűzést a nyugdíjak kérdése okozza. A nemzeti kormány elkötelezett a nyugdíjasok megvédése mellett. Törvénybe foglaltuk, hogy a nyugdíjak reálértékét megőrizzük. A válság ugyanakkor megmutatta, hogy nem a nyugdíjak, hanem a nyugdíjasok védelme az elsődleges cél. Ha válság során, amikor a GDP csökken, csökkennek az adók és a befizetett járulékok is. Ekkor mindenkinek kevesebb jut. Ha ez nem nem jelenik meg a gyakorlatban, akkor az országot pazarlónak, Görögországnak fogják tekinteni, drágábban tudjuk megújítani a lejáró hiteleinket, ami mindenkire, köztük a nyugdíjasokra is negatívan fog hatni. Ezért egy olyan törvénymódosítást javaslunk, ami recesszió esetén lehetővé teszi, hogy a nyugdíjemelés alacsonyabb legyen, mint az adott év inflációja. Tehát nem nyugdíj csökkentésről, hanem reálisabb emelésről van szó. Amennyiben 2012 évben bekövetkezik a visszaesés, ami ellen mindent megteszünk, akkor a kormány azt javasolja, hogy 0.5%-al legyen kevesebb a nyugdíjemelés mint az infláció.

Szintén fontos kérdés a nyugdíjkorhatár. Ez a világon mindenhol emelkedik, Magyarországon is 65 évre nő fokozatosan. A nyugdíjkorhatár mindig politikai viták kereszttűzében van. A kormány ötpárti egyeztetést kezdeményez egy olyan rendszer bevezetéséről, amelyben a korhatár a mindenkori átlagéletkortól függ. Ehhez a döntéshez  konszenzus kell. Azt kell elmagyarázni mindenkinek, hogy a nyugdíjkasszának egyensúlyban kell lennie, olyan pénzt nem költhetünk el, ami nincs. A kormány ezzel egy időben felgyorsítja a személyes nyugdíjszámlákra való áttérést. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki lássa, hogy ha ma nyugdíjba vonul, akkor mennyi lenne a nyugdíja. Ez arra fogja ösztönözni az embereket, hogy a ne dolgozzanak feketén, ne zsebbe kérjék a túlórákért a pénzt, mert akkor még 67 évesen sem lesz elég pénz a számlájukon. További ösztönzést jelent, hogy elkezdjük kidolgozni a rugalmas nyugdíjazás rendszerét is. Ennek a lényege, hogy aki úgy érzi, hogy már elegendő a nyugdíja, az abban a percben nyugdíjba mehessen. 

A kormány felméri, hogy mely cégeket lenne célszerű privatizálni. Ennek célja elsősorban nem a bevételszerzés, hanem az állam csökkentése. Az állam elsődleges célja a törvényhozás, felügyelet, a jogállamiság biztosítása és nem cégek működtetése. Ez nem azt jelenti, hogy stratégiailag fontos cégeket fogunk eladni. Ez eddig se, ezután se lesz célunk. Sőt, a befolyt összegeket arra fogjuk fordítani, hogy növeljük a jelenlétünket bizonyos területeken. A nemzeti vagyont elkotyavetyélni bűn. Viszont annak átgondolt átstrukturálása kötelesség. Hogy magunknak és az állampolgároknak is megmutassuk, hogy nem új panamákról van szó, minden évben számba vesszük a teljes állami vagyont. Ezentúl egy kormány tevékenységének is az lesz az egyik mértéke, hogy milyen mértékben növelte az állam vagyonát.

A MÁV és Volán társaságoknál a kedvezményeket alapvetően át fogjuk alakítani. Mindenki tudja, hogy erre régóta szükség van, de senki nem akart a darázsfészekbe nyúlni. A 2/3-os támogatás egyedi lehetőséget ad számunkra, hogy ez a feladatot elvégezzük. A vezérelv itt is a tisztaság. Egy vállalatnak a bevételeiből kell megélnie, a jegy árát valakinek mindig ki kell fizetnie.

Az ingatlanadó az a terület, amellyel a kormány nem ért egyet. Itt az IMF még önmagával is ellentmondásba kerül, hiszen azt kéri, hogy építsük le a bürokráciát ugyanakkor vezessük be egy új adótípust, amelyhez egy országos nyilvántartás kell. Mindenki emlékszik, hogy mi lett a luxus ingatlan adó sorsa. A kormány jövedelemadóra és elsősorban forgalmi adóra támaszkodik. A vagyonadó, mint új adótípus, túlbonyolítaná a rendszert, a gazdaság szürkülését eredményezné. Senkinek ne legyenek kétségei, az adókat be kell szedni. Viszont, hogy milyen formában, azt a kormány joga és felelőssége meghatározni.

Végezetül a gazdaság élénkítéséről hadd beszéljek néhány szót. Széchényi óta tudjuk, hogy a gazdaság motorja  a hitel. Nem az a hitel, amit rögtön felélünk, hanem amit vállalkozás fejlesztésre költünk. Hazánkban a vállalatok hitelhez jutása nagyon megnehezedett. Maguk a bankok is nehéz helyzetben vannak, mert ők akarnak hitelt adni, hiszen számukra ez üzlet, de nem tudnak. Ez részben a devizahitelesek megsegítésének, részben a válságnak, részben a nagy jegybanki alapkamatnak köszönhető. A kormány egyezséget köt a bankokkal, hogy az új bankadóból kedvezményt kapnak, ha a hitelezésüket felgyorsítják. Ha ez nem elég, akkor a készek vagyunk arra is, hogy az MNB-n keresztül juttassunk, forrásokat a bankokhoz, hogy azokat továbbítsák a vállalkozók felé. Ezzel megalapozzuk az elkövetkező évek gazdasági növekedését.

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

Az eredeti hír:

"A Magyar Nemzet értesülései szerint az IMF követelései a következők volnának: nyugdíjcsökkentés, nyugdíjkorhatár-emelés, családipótlék-csökkentése, személyijövedelemadó-emelés, privatizáció, utazási kedvezmények csökkentése, bürokrácialeépítés, általános, értékalapú ingatlanadó, önkormányzatok kiadásainak csökkentése, bankadó eltörlése, pénzjuttatás a bankszférának. "

"ezért a frakcióülés arra az álláspontra helyezkedett, én személyesen is azzal a véleménnyel értek egyet, hogy ezen az áron így nem"

Szólj hozzá!

Címkék: IMF Orbán GDP

Agyament azeri alku és még mások

2012.09.05. 08:27 Steve123

76. Magyarország kiadott egy gyilkost Azerbajdzsánnak, ahol rögtön felmentették és hősként ünnepelték. Senki nem volt a külügyminisztériumban, aki ezt előre látta? Hol van a diplomáciai érzék? Vagy csak arra figyelünk, hogy szegény bűnözőket otthon ne végezzék ki? A gyilkosokat szabadon lehet engedni?

77. Volt alku vagy nem volt alku? Tudom, hogy erre őszintén nem szabad válaszolni, de. Ha volt, illetve van, akkor megértem. Az országnak minden egyes milliárdra égető szüksége van. Nem szép dolog, de a szükség nagy úr, akkor is ha hirtelen a széplelkűek országa lettünk. Ha viszont nem volt, akkor kértünk egy nagy pofont és megkaptuk. Eddig a külügyminisztérium szakmaian viselkedett. Ez most oda lett. Több nappal a balhé után, előhúztak egy papírt, amely szerint az azeriak vállalták, hogy nem lesz felmentés. Miért csak most került elő ez a papír. Minden normális ember, ha tűzbe teszi a kezét, akkor rögtön kihúzza, mert fáj. Mi égünk a világ előtt és ennyi idő kell a védekezéshez.

78. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb kérdés, amit még senki nem tett fel. Egy köztörvényes bűnöző azért kapott csupán kegyelmet, mert egy nem-szeretem országból valót ölt meg? Beteg egy ország ez. Ha bármelyik magyar megölne baltával egy románt vagy egy szlovákot, akkor neki senki nem kegyelmezne meg. Se Áder, se Orbán, de még Kövér sem. Ha van egy ilyen eszement ország, akkor miért csak rajtunk verik el a port?

79. Más téma. Az Apple megnyerte a Samsung elleni pert, ami egymilliárd dollárba fáj. Ez kb. a munkavédelmi akcióterv költsége. A szabadalom sértés lényege, hogy a Samsung terméke kinézetre és menüjében hasonlít az iPhone-ra. Ilyenekbe kötöttek bele: a lekerekített ikonok használata, fekete-fehér külső szín, téglatest forma gömbölyített sarkokkal. Ez tényleg elég egy perhez? Csak nekem tűnik nevetségesnek? Korábban volt már arról is szó, hogy hyperlinket után is fizetni kell. Nyilvánvaló dolgokat miért lehet levédetni? Én elhiszem, hogy a teljes tervezés, a design kialakítása pénzbe került, de mindennek van hatása. Holnap valaki majd a dobókockát védeti le? Tudom, hogy érzékeny a határ, mert például egy műsor, mondjuk az x-faktor formátuma, és védelem alá kerülhet, de pontosan hol van a védelem határa? Egy gyógyszer cég tényleg milliárdokat költ egy termék kifejlesztésére. Azt megértem, hogy azt viszont akarja látni, különben nem lesz több fejlesztés. Viszont a dupla érintésre szöveg növelést, hogy a szöszben lehet levédetni?

80. A 2011-es zárszámadásról volt egy interjú az inforádión. Aszerint 2011 jobb volt, mint az előző év, de sok helyen a rendszer hibás és emiatt az mindig újra termeli a hibákat. Példaként említette, hogy be kellene vezetni az eredmény szemléletű könyvvitelt. Pontosan mi ez? Nem az egymondatos magyarázatra gondolok, hanem bővebbre, lehetőleg példákkal. Számomra megnyugtató volt, hogy vannak olyan emberek, akik tisztában vannak azzal, hogy miként kell könyvelni a dolgokat, hogy tudják nem lehet többet költeni, mint amennyi van. Matolcsy bármikor tud találni néhány százmilliárdot a költségvetésben, vagy kölcsön tud kérni, majd visszacsepegtetni. Számára a fából vaskarika nem probléma. Miért nincs mellette három számvevőszékes ember minden pillanatban,  hogy a tündérmesék világából visszarángassák a valóságba?

Szólj hozzá!

Címkék: apple iphone azeri zárszámadás Matolcsy

Gázár stop - tandíj

2012.08.29. 13:49 Steve123

Orbán Viktor kőszegi beszéde ébresztett bennem néhány kérdést.

64. Pillanatokon belül megvesszük az EON-tól a gázüzletágat? Tényleg? Miért kell a tárgyalásokat a nagyközönség előtt folytatni, a sajtóban üzengetni, aztán az egészet azzal lezárni, hogy nem nyilatkozok? 

65. Miért kell megvenni az államnak egy céget? Már elfelejtették, hogy MOL pakett megvétele után mennyit csökkent a részvények ára? Stratégiai érdek lehetne a válasz. Ezzel sok érvet le lehet söpörni az asztalról. Viszont az államnak el kell döntenie, hogy államként törvényhozással, szabályozással, ellenőrzéssel akar-e foglalkozni, vagy nagyvállalkozó akar lenni és ezután is veszi sorba a vállalatokat. Szerintem az államnak lehet néhány vállalata, mint az aranytojást tojó Szerencsejáték Zrt, de alapvetően az államnak nem feladata, hogy cégeket vegyen. Se a Rábát, se a MOL-t, se semmi mást. Nem azért mert az állam nem tudja jól irányítani a vállalatot, hanem mert nem ez állam feladata. 

66. Ha állami lesz az EON, akkor nem lesz többé gázáremelés? A választásig biztos nem, de jó ez nekünk? Már megint arra neveljük az embereket, hogy semmi gond nem lesz, az állambácsi majd megold mindent. Mégis hogyan? Természetesen az adónkból. 

67. Miért akar eladni az EON? Mert az állam visszaél azzal, hogy ő hozza a törvényeket. A gázért a cégnek fizetni kell, ugyanakkor nem kérhet annyit a fogyasztóktól, hogy nyereséges legyen. Ez a gonosz cég profitot akar. Ő egy nagytőkés multi. Őket nem szeretjük. Szeretném, hogy drágább legyen a gáz? Persze, hogy nem. Hajlandó lennék többet fizetni ugyanakkor, hogy folyamatos legyen az ellátás, hogy ne kelljen attól félni, hogy karbantartások hiánya miatt szétesik az egész rendszer? Igen, kifizetném a tényleges árat.

68. Összedőlne a világ, ha drágább lenne a gáz? Biztos, hogy nem. Ugyanakkor biztos lennének olyanok, akiket nagyon nehezen érintene. Őket külön kell segéllyel támogatni. Ez egy sokkal tisztább rendszer lenne. Arról a politikusok vitatkozhatnak, hogy mennyi legyen a keretösszeg. El kell felejteni a gázár stopot vagy az áramár stopot. Egy kereskedőnek nem lehet megmondani, hogy mennyiért árulja a portékáját. Illetve lehet csak ne csodálkozzunk, ha sem ő, sem a barátai többet tájunkra sem néznek.

69. Hogyan lehet önellátó a felsőoktatás? A végzettek befizetéseiből a kormány szerint. Igazságos ez, hol van az ingyenes oktatás? Teljes mértékben igazságos. Nagyon sok ember képtelen felfogni, hogy Jézus koporsóját sem őrizték ingyen. Az egyetemért igenis fizetni kell.

70. Jó lenne, ha továbbra is teljesen ingyenes lenne a felsőoktatás? Második, harmadik diploma is. Meg persze a külföldieknek is. Nagyon jó lenne. Sajnos nem engedhetjük meg magunknak.

71. Mi lenne a jobb, ingyenes felsőoktatás, de 2%-al magasabb jövedelem adó (csak tippeltem az értéket) vagy fizessen mindenki? Nagyon régóta várom, hogy egyszer egy ilyen kérdést tegyenek fel a nemzeti konzultációban, erről az egy konkrét kérdésről vitázna két politikus. A mérleg mindkét serpenyőjében legyen valami. 

72. Induljanak a fiatalok hitellel a nyakukban az életnek a diploma után? Jobb megoldás nincs. A kormánynak nagyon komoly feladata, hogy a diákhitel rendszert az új körülményekhez megfelelően módosítsa. Ezt már el is kezdte. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a kedvezményes diákhitel az államnak sok pénzbe fog kerülni. Az is pozitív lenne, ha éreznék, szülők, diákok, hogy a tanulás igenis fontos. Nem lehet, csak úgy ráhúzni még egy félévet, nem szabad olyan szakot választani, ami mégse tetszik, vagy nincs rá igény.

73. No és a röghöz kötés? Ha valaki olyan szerencsés, hogy az állam állja a képzése teljes költségét, akkor az a minimum, hogy valamennyi időt itthon fog dolgozni utána.

74. Akkor majd minden fiatal külföldre megy? Ez végső soron olyan változásokat hoz, hogy gazdasági értelemben is olcsóbb lett volna megtartani az ingyenes felsőoktatást? Ezt nem tudom. Az viszont biztos, hogyha tömegesen mennek mondjuk Ausztriába vagy Angliába tanulni a magyar fiatalok, akkor azok az ajtók nagyon hamar becsukódnak.

75. Utolsó kérdésem Orbán Viktorhoz. Mikor eresztett ilyen tisztességes pocakot?

Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás Orbán EON

Legyek sőrivó?

2012.08.19. 12:49 Steve123

A minap túrázni voltunk és újból azzal szembesültem, hogy nálunk az alkohol olcsóbb, mint a üdítő. Hogy lehetséges ez? Lassan már megszokom fél liter kóla vagy tonic drágább, mint ugyanannyi köbányai világos.Hadd lázadjak már egy kicsit! Az említett túrán betértünk egy kocsmába, ahol kimért kóla nem volt csak üveges. Egy üveg 2 dl. Hát menjenek a búsba. Lehet, hogy ezt a területet, nem lehet szabályozni? Miért nem lehet? Úgy gondoltam, hogy 25 km gyaloglás után megérdemlek egy kis frissítőt, de amíg más vehet fél liter sört én vegyek három üveg kólát? Lázadjunk!

59. Az alkoholok jövedéki adója miatt miért nem lényegesen drágább az alkohol, mint az üdítő? Tudom mindenki szabadon állapíthatja meg az árakat, de mégis érdekelne a válasz.

60. Nem csak az üdítő hizlal a sör is. Arra is vonatkozik a chips adó? Tényleg csak azért gondolom, hogy nehogy már emiatt legyen drágább az üdítő. Vagy az egy elvetélt ötlet, hogy az üdítő legyen általában olcsóbb?

61. Világos, hogy a vendéglátósoknak kell a haszon, mindegy hogy sört vagy kólát iszol. Ez reális, hiszen a helye fenn kell tartani, az alkalmazottat ki kell fizetni. Lehetséges lenne, hogy a sört és a kólát is reális (olcsóbb) áron árulják, viszont felszámítanak külön kiszolgálási vagy asztal díjat? Nekem szimpatikusabb lenne, ha azt mondanák, hogy a 350 forintos bodzaszörp, valójában csak 100 forint meg 250 forint az asztal díj.

62. Csak számomra abszurd, hogy csak 2 dl-es üvegben lehet a kólát venni? Értem én az üzleti logikát, de ez már pofátlanság. Az 1/3 liter se sok, hát még a 3 dl, de a 2 dl-es üveg már felháborító. Mi jön ezután? 1.75 vagy 1.5 dl? Csak szerintem abszurd, hogy ha inni akarok egyet, akkor egyszerre 3 üveggel kell venni? Mit lehet tenni egyáltalán? Én simán el tudok képzelni egy olyan rendeletet, hogy kell, hogy legyen nagyobb kiszerelés is. Védjük már egy kicsit a környezetet. Vagy lehet, hogy ezt az üveget hobit földről hozták? Ott ennyi az egy adag.

63. Végezetül csak azt szeretném tudni, hogy Magyarországon miért csak az új dolgokra jut, felújításra soha. A túrán az országos kék jól volt festve, de onnan letérve, csak néha láttunk egy ezeréves jelzést. Egyfolytában új bicikliutakról beszélnek és soha senki nem veszi a fáradságot, hogy megnézze, hogy a Balaton körüli út mennyire pusztul le. Orbán Viktor tudta, hogy inkább a Fertő tavat érdemes körbetekerni.

1 komment

Címkék: alkohol chips adó Orbán

A házassági szerződésről

2012.08.07. 14:57 Steve123

A házasság intézménye vagyonközösséggel jár együtt, ami annyit tesz, hogy a házasság után szerzett jövedelmek, tárgyak nem az egyik vagy másik felet illetik meg, hanem a párt. Ez az intézmény nagyszerűen működött, amíg a válás ritkaságszámba ment, de ma a realitás már nem ez. A házassági szerződés próbálja orvosolni a problémát, de ez még nem terjedt el igazán. Találtam egy minta szerződést és mivel sok mindent nem tudok, titeket kérdezlek.

http://www.megyi.hu/nyomtatvanyok/ingatlan-hazassagi-szerzodes-minta.php


52. Ha az egyik fél nevén van egy lakás házasság előtt, akkor az szerződés nélkül se kerül közös tulajdonba. Akkor meg minek a hajcihő?

53. Más országokban mi a helyzet? Tud valaki példát?

54. Sokan azért nem kötnek ilyen szerződést, mert azzal azt fejezik ki, hogy nem bíznak a kapcsolatban. Ettől függetlenül a válások száma magas. Nem lenne ésszerű, ha kötelező jelleggel kellene ilyen szerződést kötni? Akkor a gonosz államra lehet fogni a szerződést (a szülők helyett).

55. Az alapprobléma az, hogy a közös kalapot fele-fele arányban osztják el, akkor is, ha 10-90 volt a kalaphoz való hozzájárulás mértéke. Számomra az igazságos kifejezés inkább takarja a 10-90-es felosztást. De akkor hogyan hívjuk az 50-50-es felosztást? Szociális, hagyományos?

56. A nyomtatvány arra utal, hogy ki lehet kötni, hogy a házasság során a bevételek mekkora része menjen az egyedi és mekkora része a közös kalapba. Tényleg lehetséges ilyet írni a szerződésbe? A vagyonközösség, mint elv nem erősebb a szerződésnél?

57. Ha a felek megállapodnak, hogy nincs egyáltalán közös kalap, akkor ez a gyakorlatban, hogyan működhet? Az étteremben ki-ki alapon fizetnek külön? Vagy a kisebb dolgokat felváltva veszik meg, a nagyobbakat meg közösen. Vagy inkább számon tartják, hogy ebbe a szobába én vettem a bútort, abba meg te?

58. Amíg a gyerek kicsi, addig a nő nem dolgozik. Ezt az időt, hogyan lehet figyelembe venni? Az igazságtalan lenne, ha azt mondanánk, hogy ekkor a férfinek van jövedelme a saját számlájára, a nőnek meg nincs. Milyen fizetést lehet itt figyelembe venni. A nő átlag fizetését vagy a férfi fizetésének a felét?

Szólj hozzá!

Vannak még ötletek a fiókban avagy Matolcsy visszajött a szabadságról

2012.08.04. 12:10 Steve123

Néhány hete hallottuk, hogy vannak még kreatív ötletek a kormányzat tarsolyában. Kicsit félek ettől, mert attól tartok, hogy ezek a fantasztikus ideák számomra nem sok jót jelentenek. A politikus két dologért felel, hogy elossza pénzt és hogy beszedje. Sajnos a sorrend nem véletlenül fordított, a politikus nem olyan,  mint egy családfő, ő nem érez felelősséget, hiszen soha sincsenek következmények. Rosszindulatú vagyok igaz? Szóval javítom magam, biztos vagyok benne, hogy van tisztességes, lelkiismeretes politikus is, már csak a nagy számok törvénye miatt. Az más kérdés, hogy az ilyen ember milyen magasra tud emelkedni a hierarchiában. Szóval a pénz elosztásáról beszélünk. Egy politikus ezt mindig örömmel teszi, örömmel ad át autópályát, örömmel teljesíti egy párttársa kérését, hogy ebben vagy abban a városban, azt vagy azt a célt támogatni kell. A politikus úgy érzi, hogy még a nyugdíjakat is ő személyesen adja (vagy garantálja), mert ő ilyen rendes ember. Tisztában van azért azzal, hogy minden odaadott pénz szavazatot jelent. A politikus igazi szamarítánius szeret adni. Ha rajta múlna, akkor az újraelosztást minden évben megnövelné 10%-al, hisz így több jutna oktatásra, egészségügyre, rendőrökre, közalkalmazottakra, gyógyszerekre. Csupa nemes cél. Közben lelkesen magyarázná, hogy majd jövőre, vagy 2015-ben visszaáll az újra elosztás mértéke. Addigra már beindul a gazdaság, rendbe jön a külső környezet, de még a kopaszodás elleni gyógyszert is feltalálják.

A politikus másik feladata, hogy beszedje a pénzeket adók, járulékok, díjak, miegymás formájában. Valakinek ezt is meg kell tenni. Erről hallunk újabb és újabb ötleteket. Dugódíj, közműdíj, telefonadó, tranzakció adó, hamburger adó, biztosítás adó... Ezzel kapcsolatban lenne néhány kérdésem, remélem, másoknak is.

43. Azt halljuk mostanában, hogy a fogyasztásra kell az adókat összpontosítani, nem a jövedelemre. Magyarázza el ezt valaki, hogy miért is jó ez! Számokkal megspékelve. Egy másik ország példája is érdekes lenne. Ha az állam be akar szedni 100 egység adót, akkor miért jobb, ha 70-30 a forgalmi adó és jövedelem adó aránya, mint a 60-40? Mik a pontos értékek? Azt tudom, hogy a forgalmi adót mindenkinek fizetni kell, például egy pelenka után is, ellenben egy csecsemő nem fizet jövedelem adót. Milyen más érvek vannak?

44. Igaz az a feltételezés, hogy azért jobb az áfa, mert sokan csalnak a jövedelem adóval (feketén dolgoznak, minimálbérre vannak bejelentve), boltban meg minden után kell áfát fizetni? Ez elég buta érv. Ha a NAV nem tudja beszedni a jövedelem adót, akkor kitalálják a forgalmi adót. Amikor a forgalmi adót sem tudja beszedni, akkor jön majd a vagyonadó. Hányszor hallottuk már, hogy az majd megold mindent. Én az egyszerűség híve vagyok. A vagyonadót elvből elutasítom. Inkább fizetnék nagyobb áfát egy autóra, mint hogy fizessek évente teljesítményadót (ami vagyonadó). Sajnos az nem megvalósítható, hogy csak jövedelem adó, vagy csak forgalmi adó legyen. Ha csak áfa lenne, akkor mindenki külföldön vásárolna, ha csak jövedelem adó, akkor mindenki külföldön dolgozna. Az EU egységesen talán meghozhatná ezt a döntést.

45. Miért van ezer fajta adó? Nem átláthatatlan ez? A politikus szereti azt mondani, hogy az A adó csak 16% százalék. Igaz van mellette B adó, C adó, stb. Azt hiszik, hogy az emberek ezt nem adják össze. Sajnos igazuk van. Sokan nem veszik a fáradságot, plusz úgy vannak kialakítva az adók, hogy ne is lehessen őket egyszerűen összegezni.

46. Mikor lesz söralátét nagyságú az adópapír? Sejtem én, hogy soha. Akkor legalább a NAV csinálja meg helyettem az adóbevallást. De ne úgy ám, ahogy most. Az egészet ellenőrizni kell, mert a felelősség, így is, úgy is az enyém. Olyan jó lenne, ha ezzel egy percet sem kellene foglalkoznom.

47. Az igazi rémálom a helyi adók rendszere. Az USA-ban ezt nagyon egyszerűen beépítik az áfába. Az ember látja a nyugtán, hogy hány százalék megy a szövetségi kormánynak, az államnak és a városnak.  Nálunk azt mondják, hogy nem lehet kétszer adóztatni ugyanazt. Miért nem. Sokkal egyszerűbb lenne így az élet, mint iparűzési, kommunális, garázs és egyéb elfuserált adónemekkel. Minden önkormányzat továbbra is megmondhatná, hogy hány plusz százalékot szeretne.

48. Az álmom az, hogy legyen egy limit, hogy féle adónem lehet. Ha kitalálják a sör adót, akkor meg kell szüntetni a telefonadót. Ezt talán már írtam egyszer, de ez egy nagyon fontos fék lenne.

49. A franciáknál volt talán egy másik fajta fék, az összes adó nem lehet több, mint egy adott százalék. Ez is nagyon tetszik bár az áfa ebben biztos nem volt benn. Megtudnánk itthon is valósítani? Ez azért lényeges, mert a politikus mindig fából akar vaskarikát csinálni. Úgy akar adót emelni, hogy közben lelkesen elmondhassa, hogy milyen kicsik az adók. Egyenként.

50. Végül a több adósávval kapcsolatban kérdeznénk? Már csak egy sáv van. Idén még kettő? Bevált a rendszer? Sokan azt mondják, hogy ez nem igazságos rendszer. Én is csak a másik oldalról. Az igazságos az lenne, ha megmondják, hogy mennyi adó kell az országnak egy évre, azt osztják a lakosság számával és az eredményt beszedik mindenkitől. Na ez igazságos lenne. Igaz, életszerűtlen beszedni így az adót gyerekektől, munkanélküliektől és állástalanoktól, de így lenne igazságos. Aki nem tud fizetni, annak fel is út, le is út. Kegyetlen rendszer elismerem. Viszont soha többé nem lenne adócsalás, az egyszerűen értelmét vesztené. Valaki vagy befizette az adóját vagy nem. Ez az egyik véglet. A másik véglet az arányos adórendszer. Azon túl nem sokkal már a kommunizmus van. Lassan felismerik, hogy ez a véglet sem túl szerencsés, mert olyan mértékű adóelkerülésre ösztönöz, ami már nem elfogadható. Ezért jelent meg vállalkozóknak az 50 ezer forintos adó. Akár mi is van, ennyi az adó egy hónapra és kész.

51. A plusz egy kérdés, hogy miért töketlen a NAV? Ha mindenki befizetné az adóját, nem lenne gond ebben az országban, sőt csökkenteni lehetne az adókat. Miért nem tudunk kitörni az ördögi körből? Nagyok az adók, mert kevesen fizetnek. Kevesen fizetnek, így nagyok az adók. Ismerősöm szerint az adóellenőr, ő az, bőven behozza az árát. Akkor miért nem vesznek még fel 1000-t, aztán még ezret. Ha az ország nem tudja beszedni az adókat, akkor nem tud semmit. Talán kérjük meg az olasz maffiát, hogy segítsen egy kicsit.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: adó

Regisztráció szavazás előtt

2012.07.31. 10:22 Steve123

A terv az, hogy csak azok szavazhassanak, akik ezt kérik előre. Vélhetőleg ennek hatására, akiket annyira nem érdekel a politika, kimaradnak a szavazásból.

35. Az ellenzék azt mondja, hogy ez ördögtől való gondolat, mert így szűkül a választójog. Ha színházba akarok menni, akkor előtte, szabaddá kell tennem magam, ki kell öltöznöm, jegyeket kell vennem, oda kell utaznom, stb. Egy szavazásra is illik ennyi figyelmet fordítani vagy nem?

36. A bürokráciát növeli a regisztráció? Majd egy milliárd forintba fog kerülni a kiépítése? Feleslegesen bonyolítja a rendszert?

37. Miért baj az, hogy a bizonytalanok nem igen fognak szavazni? Ők azok, akik egy hangzatos ígérettel könnyedén meg lehet vezetni. Ők azok, akik arra szavaznak, akik elől vannak a választási lapon.

38. A jobbik azt javasolja, hogy iskola elvégzéséhez kössék a szavazati jogot. Ebben van ráció, nem? Egy felelősségteljes döntésről van szó. Viszont, ha ez így van, akkor miért nem csak a 120 feletti IQ-al rendelkezők szavazhassanak?

39. Kössük vagyonhoz? Ha a szavazati arány a vagyontól függne, akkor nagyon más világ lenne itt. Persze ez egy véglet lenne, de sajnos most éppen a másik végletben vagyunk.

40. Kössük valamennyi adó befizetéshez a szavazást? Tiltakozna az EU rendesen. Kizárná ez a nyugdíjasokat és a minimálbérre jelentetteket. Számomra logikus, hogy az döntsön a pénzről, aki befizeti. Lehet erre azt, mondani, hogy akkor a szociális kiadások 0-ra csökkennének, hiszen a pénzt befizetőknek ez az érdeke. Viszont én azt mondom, hogy ez nem feltétlenül igaz. Senki sem akar olyan országban élni, ahol éheznek az emberek.

41. Miért nincsen nem szavazok opció a szavazó cédulákon? A részvétel nem csak jog, hanem kötelesség is. Viszont adjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt mondassa valaki, hogy egyik jelölt sem volt jó. Én eljöttem, gondolkodtam, de egyik se azt teszi, amit szerintem kéne.

42. Miért nem lehet elektronikusan szavazni? Annyira nevetségesek a magyarázatok és demonstrációk, hogy minden elektronikus rendszert fel lehet törni 10 perc alatt. Kérjük meg a bankokat, hogy a netbanki szolgáltatáson belül legyen egy szavazás menüpont. Kényelmes, biztonságos és olcsó lenne.

Szólj hozzá!

Orbán Viktor ma a Kossuth rádióban

2012.07.27. 08:00 Steve123

Most hallgatom a fent említett beszédet. A riporter megint nincs a helyzet magaslatán. Párbeszéd helyett, inkább monológot hallunk. Én ezeket kérdeztem volna.

31. Miért fontosak patikusok? Miért nem más társadalmi csoportokat, foglalkozásokat támogatnak kedvezményes kamatú hitellel?  Miért fáj bárkinek, hogy akár Tesco-ban vegyek egy algopirint?

32.  Az EU-s pénzek lehívása nem megy. Ismét elhatározták, hogy legalább 90%-t lehívnak. Eddig miért nem változtattak? Sokszor hallottuk az elmúlt 8 évet. Lassan lehet beszélni elmúlt 2 évről is.

33. Ha nem érzelmi kérdés az IMF megállapodás, akkor miért kell ez a fajta retorika? Néha úgy érzem, hogy Matolcsi álomvilágban él, Orbánnak egyik lába azért a talajon van, Varga Mihály pedig a racionalitás embere. A három közül melyik stílusa szimpatikus nektek.

34. Egyfolytában egyes szám egyes személyt használ. Én bevezettem ezt és ezt az adót, meg fogom oldani ezt a kérdést, stb. Ez tudatos retorika?

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz 180 perc Orbán

Új tömegközlekedési tarífarendszer

2012.07.25. 14:12 Steve123

Most olvasom, hogy változik a tömegközlekedés ára szeptembertől. A vonat olcsóbb lesz, mint a busz.

25. Miért cél, hogy a vonat olcsóbb legyen, mint a busz? Ez, miért jobb az államnak?
Én már leszoktam a vonatról. A vonatmegálló Veszprémben a városon kívül van, vagyis még egy helyi járat jegy is kéne. Pest felé ütemes a buszmenetrend, eszembe se jut, hogy mással menjek. Ezen nem fog változtatni, hogy ezután többet kell fizetni. Ha a vonat 200-al robogna, tágas, kényelmes lenne, gyakran járna, akkor még többet is fizetnék a vonatért.

26. A MÁV állami cég. És a volán társaságok? Ha a volán is állami, akkor mire megy ki az egész?

27. Ha már átalakítás van, akkor nem lenne ideje megszüntetni a pótjegy intézményét? Elég buta dolog, hogy valahova két jegyet kell venni. Ez olyan, mintha a boltban fizetni kellene az áruért és a kiszolgálásért külön kasszánnál.

28. Még mindig sávosan képzelik el az árakat. Miért ne lehetne 12.23 km-es jegyet venni?

29. Ördögtől való gondolat megszüntetni a teljes MÁV-t. Ez egy feneketlen lyuk, amibe örökké szórják a pénzt. Bizonyára vannak gazdasági érvek mellette is. Mik ezek?

30. Sokan azt mondják, hogy a vasút azért nem nyereséges, mert a vasúti pályaépítés, karbantartás hatalmas összeg, amit a közutaknál nem kell megfizetni. Igaz ez az érv? Ez valahol nem kóser. Az utakért is kell fizetni adó formájában. Nem lehet, ugyanezt tenni a MÁV-nál is. Külföldön ez hogyan működik?

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása