HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

A mindenható lakógyűlés

2012.10.27. 15:00 Steve123

134. Egy lakóház albérletében érdekes dolgokkal szembesülhet az ember. Nemrég láttam a Börtönmusical előadást. A lényege, hogy hatalmat kapva sok ember képtelen nem visszaélni vele. A valóság nem ilyen gondoltam én.  A lakógyűlésben pont ez történik. A lakógyűlés mindenható és néhány ember képes megszavaztatni magát minden logika ellenére. A lakógyűlésben a józan ész semmit nem ér. Nektek is volt hasonló tapasztalatotok?

135. A közös képviselő a következő "apró" hibákat követte el. Pályázatírás során 700 ezer forintot kiadott egy pályázat író cégnek, ami azután felszívódott. A felújított tetőn számos hibát talált, miután néhány hónappal!, az átadás után ellenőrizték azt. Egyetlen árajánlatot kért a kivitelezésre. Még mindig ő a képviselő. Remekül el tudja adni magát, ezt meg kell hagyni.

136. Most fűtés költségmegosztóinak a levétele a téma. Eddig úgy működött, hogy volt egy rész, amit fixen kellett fizetni egy másik részt pedig fogyasztás alapján. Ez sok embernek nem tetszik. Megértem én, hogy aki sarkon vagy oldalt lakik, annak nagyobb a számlája, de ez az ő lakásának a tulajdonsága. Örül, hogy a földszinten van, mert nem kell lépcsőznie, de a fűtésszámláját kompenzálják neki. Ez már most is megtörténik, hiszen van egy fix rész, de sokan azt akarják, hogy fogyasztástól függetlenül mindenki ugyanannyit fizessen. Akkor végre jó meleg lesz szerintünk. Számomra ez abszurd. Szerinted? Miért nem értik meg, hogy mindenki magának spórol? Én is. Ha nem lesz költségmegosztó, akkor én sem fogok spórolni. Viszont, mindenki így fog gondolkodni, és a távfűtés ára megint az egekben lesz. Akik szerint közösködni kell, azok miért nem intézik a nap bevásárlást is közösen?

137. Nem rég költöztem ebbe a lakásba, abban a tudatban, hogy van költségmegosztó. Tényleg megszüntethetik ezt egyetlen szavazással?

138. Állambácsi miért nem kötelezi végre a szolgáltatókat, víz, távhő, hogy minden egyes lakásban szereljenek fel órákat. Tudom, hogy sokba kerül, de ezt már régóta meg kellett volna lépni. Ugyanúgy, ahogy az áramot egyedileg mérik, a többi fogyasztást is hasonlóan kell. Még azt se írták elő, hogy a lépcsőháznak legyen külön órája! Ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy egy teljes utca fogyasztását mérjék együtt. Aztán marakodjanak csak az emberek, hogyan osszák azt szét. Ez a szabályozás állami feladat. Miért nem szabályoznak végre?

Szólj hozzá!

Az IMF visszavág

2012.10.26. 12:37 Steve123

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/26/imf_gyakorlatilag_szakitunk_magyarorszaggal/

128. Kinek fontosabb az IMF megállapodás nekünk vagy nekik? Ez komoly kérdés. Az ország milliárdokat veszthet, de az ott lévő vezetők is elkönyvelhetnek egy nagy kudarcot.

129. Ha kölcsönt akarok adni, akkor meddig szabad / lehet tárgyalni? Ez attól is függ mennyire vagyok rászorulva a pénzre, van-e más lehetőségem. Az országnál ez a helyzet? Vagy most hirtelen minden befektető megretten és kiszáradnak az államkötvény piacok?

130.  Mi volt  a kormány eredeti szándéka? Csak táncolni akartak egyet az IMF-el, hogy megmutassák a választóknak, hogy ők mindent megtettek? Vagy mindig is tudták, hogy a kölcsön állandó felügyelettel / gyámsággal jár, amit egyszerűen nem vállalhattak?

131. A kormány szándékaitól függetlenül, mennyire volt sikeres a tárgyalás lebegtetése? Mindig adtak annyit, hogy legyen miről beszélni, de amikor már kezdett komolyra fordulni a dolog, sárgulnak már a levelek, akkor jött az ellen-kampány, fizetett hirdetések formájában.

132. Tényleg pikkelnek valakik ránk és ezért van a kettős mérce, ezért nem jó bármi, amit csinálunk? (Ezt kommunikálta  a kormányzat.) Túl sok ellenséget szedtünk össze?

133. Sokan, sok szinten elmondták már, hogy kell az IMF megállapodás, de nem minden áron. Mi volt az az ár, ami a tárgyalások végét jelentette? Mit akart az IMF-t, amit nem akartunk megtenni? 

Szólj hozzá!

Címkék: IMF

Szent tehén újratöltve

2012.10.23. 13:39 Steve123

http://www.portfolio.hu/ingatlan/termofold/hangos_az_osztrak_sajto_a_tervezett_foldtorvenyunktol.174647.html

"A külföldiek földszerzésének akadályozása mögött nem annyira "nacionalista túlbuzgóság", hanem inkább az állhat, hogy a földek bérbeadása Magyarországon adómentes jövedelemnek minősül, és így a mezőgazdasági befektetések rendkívül vonzóak - írja. A külföldiek földszerzése megemeli a földárakat, és csökkenti a jövedelmet. A szerző médiajelentésekre hivatkozik, melyek szerint a magyar parlamenti képviselők 58 százaléka rendelkezik termőfölddel, melyet bérbe ad."

123. Szerintetek melyik a nagyobb szent tehén? A nyugdíjasok vagy a mezőgazdaságból élők? A nyugdíjak sosem csökkenhetnek, még akkor sem, ha minden más lefelé megy az országban. A nyugdíj sérthetetlen, ha kell hitelből fizetik ki őket. A mezőgazdaságban élőket is folyton támogatni kell. Ha aszály van azért, ha jó a termés és alacsonyak az árak, akkor azért. Akár kartelezni is lehet az érdekükben, majd később átírják a törvényeket. A magyar föld szent.

124. A bejegyzés eleji idézet érdekes újdonságot jelent számomra. Ismeri valaki az idevonatkozó szabályozást? Tényleg van olyan jövedelem, ami teljesen adómentes? 

125. Mitől szentebb a magyar föld, mint a francia? A miniszterelnök az osztrákokkal (helyesen) és a franciákkal (helytelenül) példálózott. Franciaországban, legnagyobb meglepetésemre, akárki, nem csak uniós állampolgárok, hanem kínaik is vásárolhatnak földeket. Még szőlőket is. A föld az egy erőforrás, amellyel jól kell bánni. A jó bánás azt jelenti, hogy más ne vehessen földet? Mitől szent a föld? Miért nem szent a gyulai kolbász?

126. Ki találta ki, hogy mekkora legyen az egy ember által birtokolható föld? 50 illetve 300 hektár? Miért pont annyi? 

127. Kellene hinnem az összeesküvés elméletekben? Az, hogy a magyar föld, az emberek lelkébe él, támogatni kell a magyar parasztot, csak duma és valójában, bizonyos érdekek (parlamenti képviselők) kiszolgálása folyik? Vagy csak savanyú a szőlő az osztrákoknak?

 

Szólj hozzá!

Bankok vs. Gazdagok, avagy Matolcsy védelmében

2012.10.18. 13:22 Steve123

A hétfői csomag távolról sem tetszik. Ráadásul még megmagyarázzák, hogy ha a bank forintjait odaadja az államnak banki különadó, tranzakciós adó formájában, attól még ugyanazokat a forintokat hitelezésére, így gazdaság élénkítésre is tudja használni.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/18/orban_szerint_a_bankado_nem_hat_a_hitelezesre/

Viszont a rengeteg negatív vélemény hallatán felvetődött bennem, hogy Matolcsy tényleg minden lehetséges közgazdász legrosszabbika?

Mások tudják a megoldást. Például a fél szuper-bruttót kellett volna meghagyni. A fizessenek a bankok a kormány logikája, az ellenzék szerint fizessenek a gazdagok. Viszont itt senki sem gazdag, sőt inkább szegény. Nálunk a társadalom jelentős része berendezkedett arra, hogy minimálbéren van bejelentve, hogy papíron csak négy órát dolgozik, hogy a számlával vagy számla nélkül kérdés teljesen természetes. A 16%-os adókulcs egy lépés abba az irányba, hogy végre mindenki vegyen részt a közteherviselésben. Azt azért ne felejtsük el, hogy évi 20 millió fizetés után pont 10-szer annyit kell adózni, mint 2 millió után, pedig a polgár ugyanazt kapja az adójáért. A lényeg, hogy nincs egy olyan csoport (gazdag, bankár, multi, ...), akit "büntetlenül" jól meg lehet adóztatni. Matolcsy választott egy réteget, majd viselnie kell, és az országnak is, a következményeket.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy szarból nem lehet építkezni. A kormány akkora adósságot örökölt, hogy mozgástere minimálisra szűkült. Hiába pakolgatja a szart, az egyik tányérból a másikba, az attól még szar marad. Egyszerűen nincs pénz semmire akkora a kamatteher. A kormány lenne a legboldogabb, ha adhatna tanároknak, orvosoknak, kismamáknak. Sajnos a világ úgy működik, hogy akinek nem kell, pl. a németek, azoknak olcsón adnak hitelt, akiknek meg nagyon kell, spanyolok, görögök, mi, azoknak meg jó drágán. Én azt írtam volna be az alaptörvénybe, hogy lehet elfogadni deficites önkormányzati, állami költségvetést, de az azt megszavazok többet ne legyenek választhatóak. 

A kormány segget csinált a szájából. Megígér valamit és nem tartja be. Nem először, nem másodszor. Azért teszi, mert ilyen gonosz és hazudni akar? Nem gondolom. A másik oldalon ott lebegett a veszély, hogy megint 3% fölött lesz a hiány. Melyik ígéret megszegése okoz kisebb bajt? Amit itthon tettünk, vagy amit az EU-ban? Mindig lesz olyan, aki azt mondja, hogy nem kell egyik ujjunkat sem megharapni (majd kinőjük az adósságot, csökkentjük a bürokráciát), csakhogy ők éppen nincsenek hatalmon. 

Legalább szembenéztek a problémával. Ha nem elég, akkor még kell vágni. Közben azt kiabálják, hogy minket erre kényszerítettek, de megtették. Azért máskor megkérdezhetnék, hogy Brüsszelben, hogyan számolják ki a hiányt és ugyanúgy számolhatnának ők is. Ha kétszer vágnak le a kutya farkából 5 centit, akkor az kétszer annyira fáj, mintha egyszerre vágnának 10-t.

Vigasztaljon minket az a tudat is, hogy a világ másik felén se találták még meg a Bölcsek kövét. Mindig azt hisszük, hogy a mi adórendszerünk rossz, a mi politikusaink rosszak, hogy máshol kulturáltabban viselkednek. Ébredjünk már fel! Adózni mindenhol kell. Az amerikai elnökválasztáson mindkét jelölt azzal kampányol, hogy ők az adócsökkentés pártján állnak. Ugyanakkor az adósságot vissza akarják fizetni. Mindenhol megpróbálkoznak a fából vaskarikával. 

Ért ennyit a munkahelyvédelmi akcióterv? Biztosan? Nem lehet, hogy a pozitív hatásokat a visszafogott hitelezés semlegesíti? Majd az idő megmondja. Akkor majd kiderül, hogy tényleg Matolcsy a lehető legrosszabb közgazdász-e.

Szólj hozzá!

Címkék: csomag költségvetés Matolcsy

Matolcsy szava és az antibakteriális szappan

2012.10.17. 14:03 Steve123

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/17/367_milliardos_csomag/

Újabb hét újabb csomag. Ezen már meg sem lepődünk a csomag tartalmával kapcsolatban viszont van néhány kérdésem.

paktum.jpg

118. Mennyit ér Matolcsy szava? A banki különadó feleződik 2013-ban. Nem volt ugyan kőbe vésve, de egy szép dokumentumon le volt írva. Ezután minden megállapodásra azt lehet mondani, hogy mi ugyan be akartuk tartani, de az EU, az IMF, a gazdasági helyzet, ... miatt sajnos nem lehet. Talán kétféle aláírást kellene használnia, egyet amikor komolyan gondolja, egyet amikor nem.

119. Ki lehet fejezni valahogy, készült arra mérés, hogy az ígéretek be nem tartása, a jogbiztonság, a jogfolytonosság hiánya miatt hány vállalkozás nem jött hozzánk? Ők vajon hány munkahelyet hoztak volna létre?

120. A magyar társadalom tényleg nem tolerálná az adóemelést, nyugdíjcsökkentést? Ez lenne a hagyományos út. Ez tényleg választási vereséget jelent? Azt hiszem, hogy igen. Hogyan lehet tenni ez ellen? Hogy lehet elmagyarázni, hogy a tőkés és a bankár nem az ős-gonosz? Nem a munkás, az iparos, a nyugdíjas ellensége?

121. Közmű adó helyett, miért nem lehet ezeknek a cégnek a társasági adóját emelni? Ez lenne a tiszta megoldás.

122. Matolcsy csak jót akar, hogy ne a szegény ember fizessen. A szándék jó, de azzal van a pokolba vezető út is kikövezve. A bankok nem szavaznak, őket könnyű adóztatni, de minden egyes rájuk kivetett adó, lassan, láthatatlanul visszaüt. Sok szülő használ antibakteriális szappant, hogy védje a csemetéjét. Sok orvos antibiotikumot ír fel biztos, ami biztos. Mindenki jót akar. Összességében viszont kialakultak a multi-rezisztens baktériumok, amivel nem sok mindent lehet kezdeni. Ez a gazdaságban a növekedés hiánya. Nem ezt akarták, de mégis ez lett. Ez is lesz még egy darabig. Ha jövőre emiatt megint hiány lesz, akkor tovább növeljük a bankadót?

Szólj hozzá!

Címkék: csomag Matolcsy

Tőzsdézni bűn! (Kivéve, ha államkötvénybe fektetsz)

2012.10.11. 14:12 Steve123

113. A kormány euró alapú államkötvények kibocsátását tervezi, amelyek éves kamata kb. 5% lenne. Vajon megtanulták az emberek a végtörlesztés után, hogy létezik árfolyamkockázat? A forint hosszú gyengülés után 320 környékén is járt már az euró, most erősödőben van, kb. 285 körül. Ha trend folytatódik, például mert megkötik az IMF megállapodást, Moody's vagy társai felminősítik az országot, a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válik, akkor 240-250-re is erősödhet a forint!

János bácsi a félretett forintját átváltja, vesz devizakötvényt, mert az a biztos nem a forint, meg hazafias is és az államot segíti ezzel. Aztán mikor lejár a kötvény, visszaváltja a pénzt, akkor nem érti mi van. Neki azt mondták, ezt vegye meg. Az állam ezt reklámozta rádióban, újságban. Az állam hazudott? János bácsi, azt kéri az államtól, hogy legalább az eredeti forint értéket adják vissza. Az mindenképpen jár neki. Beszéltek valami kockázatról, de ő azt nem értette. Különben is, amikor a fia lakáskölcsönénél volt frank hitel probléma, akkor az állam segített. Segítsen hát neki is!

114. A spekulánsok, a multik, a tőzsdések, a nagy befektetők, a bankok, a zsebszerződők, az IMF mind-mind páriák ebben az országban. A befektetés itt az ország kiszipolyozását jelenti. Mégis azt akarja az állam, hogy mi is befektetők legyünk. Hogy is van ez?

115. A deviza alapú kötvény, akkor igazán jövedelmező, ha nem a János bácsi féle forgatókönyv következik be, hanem kirugdaljuk az IMF, a problémák kezelésére az állam pénznyomtatásba kezd, egy-két bankot még államosít is. Ekkor az euró árfolyam elszáll és a deviza alapú államkötvény remek befektetés lesz. Minél rosszabb az országnak, a kötvényeseknek annál jobb. Etikus ez?

116. Végül két más jellegű kérdés. Tudtad, hogyha interspar-ban veszel mondjuk egy légkondit, akkor nem a boltot, hanem az importőrt terheli a garancia? Mire a boltokba kerülnek a készülékek, addigra már rég felszámolták az importört. 

117. A nyesz-t úgy reklámozzák, hogy tegyél félre nyugdíjas napjaidra és ezt az állam adómentességgel is támogatja. Hallottál már a kivételről? Az osztalékra ez nem igaz. Ellenben tbsz-en az is adómentes. Nesze neked logika.

Szólj hozzá!

Címkék: deviza államkötvény IMF

A végső csomag?

2012.10.09. 08:36 Steve123

http://www.portfolio.hu/gazdasag/deviza/minden_amit_matolcsy_bejelenteserol_erdemes_tudni.173832.html

A fenti cikk azt taglalja, hogy a pénteki csomag milyen változásokat fog jelenteni. Sajnos, még mindig kevés az információ, éppen ezért kérdezzünk bátran.

105. Az idei és a jövő évi hiánycél is 2.7%-ra növekedett. Mennyit jelent ez forintban és az elsődleges egyenleg tekintetében? A -2.7% azt jelenti, hogy a korábbi adósság miatt ismét kölcsönre szorulunk (adósság megújítás). Az elsődleges egyenleg azt fejezi ki, hogy ha a kölcsöntörlesztést nem nézzük, akkor rendben vagyunk-e. Ha ez is negatív, akkor az eddigi adósságokat tovább növeljük. A forintban kifejezett adósság, pedig a nyers szám, a makacs tény, amit nem szabad elfelejteni.

106. A 2.7% nem tűnik hatalmasnak. Lehetetlen, hogy  mindenki összébb húzza magát egy picit (adóemelés, kiadáscsökkentés), akkor 0% lenne ez az érték? Ez lenne az igazi szabadságharc. Véráldozattal járna (nyugdíjcsökkentés, magasabb jövedelemadó, kirúgások, ...), de a szabadságért tennénk.

107. A növekedés jövőre csak 1% lesz. Miért tartott ennyi ideig ezt felismerni? Csak nem a nemzetközi helyzet fokozódott? Miért nem mondja el Orbán, hogy törlesztjük az adósságot, ez egyszer majd jó lesz, de addig bizony, ne álmodozzunk növekedésről. 

108. Az ATM adó 3 ezrelék lesz. Elvileg ez a bankokra vonatkozik. Vajon ezt át fogják hárítani? Nem lett volna jobb a bankoknak, ha nem egy új adót vezetnek be, hanem a társasági adójukat emelik meg, annyival, hogy ez az összeg bejöjjön? Hol van az adminisztráció csökkentése? Ha be kell szedni a pénzt, akkor szedjék. Ez a legegyszerűbb módja?

109. Eltörlik a nyugdíjjárulék plafonját. Szabad a nyugdíjrendszert így toldozgatni-foltozgatni? Nem arról volt szó, hogy a nyugdíj egy zárt rendszer lesz, annak nincs köze a költségvetéshez? Hol vannak végre az egyéni számlák? Mikor mondja ki valaki, hogy állandó nyugdíjak mellett, vagy a járulék mértékét kell évről évre növelni, vagy a nyugdíjakat kell fokozatosan csökkenteni?

110. A pénztárgépek online kapcsolatba kerülnek a NAV-al. Már számtalanszor kérdezte mindenki, hogy növekszik majd az adóbevétel. Ezt a lépést eddig titkolták, vagy most jött ki valaki az utolsó pillanatban egy ötlettel? Az elgondolás jó, a részletek kérdésesek. Az ellenőrök számát duplázni, triplázni kellene. Néhány példa,  egy cég papíron csak fele mennyiséget értékesít, az alapanyagnak a felét is ügyesben veszi. Cukrászdában beütik a pénztárgépbe az összeget, aztán mintha hibás lett volna a bevitel törlik az egészet. A szaki rögtön azt kérdezi, hogy számlával vagy anélkül legyenek az ablakok. Tudsz még példákat?

111. Nem lesz jegybank adó. Eddig csak direkt hergeltük az IMF-t? Hogy valamiben tudjunk engedni?

112. A bónusz kérdés: Vasárnap délután a Hír Tv-n egy KDNP-s embert kérdezett keményen egy csinos riporternő. Ott dolgozik még? A regisztrálásról volt szó. Ha az egésznek az a lényege, hogy egységes legyen a rendszer külföldön és belföldön, akkor belföldön miért nem lehet levélben regisztrálni. A külföldi visszaélések nem fontosak? A külföldön élők adatvédelmi jogai másodlagosak?

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz IMF Orbán GDP Matolcsy

Matolcsy és az egyenlőségjel

2012.10.04. 09:22 Steve123

150-200 milliárd forintos, a vállalkozások terheit csökkentő "adócsokrot" jelentett be Matolcsy. Egy dolgot már elért, tovább fejlesztette a magyar nyelvet. A lényeg viszont most jön. Ez a csokor nem kerül semmibe. Várjunk csak! Semmibe sem kerül? Az egyik oldalon csökkennek a bevételek, a másik oldalon nem kell csökkenteni a kiadásokat, sőt más bevételi formákkal sem kell a kieső részt pótolni.

Tudományos értelemben az egyenlőség egy reflexív, szimetrikus, tranzitív reláció. A reflexív az jelenti, hogy valami önmagával mindig megegyezik. 150 milliárd az mindig 150 milliárd. Ez olyan evidens, hogy még magyarázni sem kell, kivéve egy-két a makacs számokkal nem törődő embernek. A szimetrikus azt jelenti, hogy ha felcserélem az egyenlőség két oldalát, akkor továbbra is igaz az egyenlőség. Ha 150 milliárd = semmi, akkor semmi = 150 milliárd. Elhiszem, csak az a kérdésem, hogy miért nem 250 milliárd, vagy 350 milliárd a semmi? A tranzitív azt jelenti, hogy ha a = b, b = c, akkor a = c. Kérem szépen egy új matematika alapjait raktuk le. Ha 150 milliárd = 0, és akár 200 milliárd = 0, akkor 150 milliárd = 200 milliárd. Ha az államnak 200 milliárdot kell fizetni, akkor elég, ha 150-t fizet, mert az ugyanaz. A különbségből pedig lehet csökkenteni az államadósságot.

98. Nem lenne hihetőbb, ha azt mondanák, hogy 150 milliárddal kevesebbet kell fizetni a vállalkozásoknak és ugyanennyivel csökken az általános tartalék vagy ennek és ennek a minisztériumnak a részesedése?

99. Hol van az a csomag, vagy adóbokréta, amely betömi a mostani 500-600 milliárdos lukat? Eddig csak a járulékplafon eltörlését hallottam. Milyen új kreatív, nem a lakosságot terhelő adónemet találnak ki? Vagy tovább emelkedik az ÁFA?

100. A gyulai kolbász a legfinomabb. Nagyon szeretem. Kicsit meghall a múlt egy szép darabja, ha bezár. A kormány azt nyilatkozta, hogy nem kíván beszállni veszteséges vállalkozásokba. Most nem aggódtak a munkahelyek miatt. Ki volt, aki személyesen meghozta ezt a döntést? A következő választáson szeretnék rá szavazni.

101. Miért utólag találták ki a költségvetéshez a munkahelyvédelmi tervet? Az okozza a feszültségek nagy részét. Ennyire nem láttak előre? Vagy direkt akartak konfliktusokat vállalni, hogy erről szóljon a közbeszéd, hogy a munkahelyek megmentőiként tűnjenek fel? Nincs az utóbbival sem bajom, hiszen ez egyfajta marketing, de akkor is szeretném tudni az okot.

102. Mikor hullanak idén a falevelek? Ekkorra lesz megállapodás az IMF-el. Jól taktikázik a kormány, érdekes a meccs, de most már mindenki a végére kíváncsi.

103. Mindenkinek van elképzelése, hogy miért kell hirtelen betiltani a nyerőautomatákat. Szerintem nagy koppanás volt, hogy a múlt évi adóemelés nem több bevételt hozott, hanem még az eredeti értéket is csökkentette. Köszönjük Lázár János. Sokan sejtették, hogy ez lesz, mégis nagy a blamázs. Hirtelen most azt próbálják mondani, hogy pont ez volt a cél, kevesebb adó, kevesebb automatából, de a cél a 0. Mert nem akarjuk, hogy a legszegényebbek ide szórják a pénzüket. Jó irányban tapogatózók? Nem ördögtől való dolog betiltani ezeket az automatákat, de ha ez volt a vélemény, akkor miért nem tették meg pont egy éve? Teljesen lehetetlen azt mondani egy politikusnak, hogy nem volt igazam?

104. Végezetül egy nagyon érdekes kérdés az agrárbank. A kormány azt mondja, hogy akármilyen jó is egy földműves, a bank nem ad neki hitelt, mert az időjárás miatt nagy a kockázat. Ha pedig ad, akkor nagyon nagy kamattal teszi meg. Viszont az államnak azt is figyelembe kell venni, hogy ha az említett paraszt csődbe megy, akkor segélyért fog sorba állni. Így az államnak megéri sokkal kisebb kamattal is hitelt adni. Elsőre nehezen láttam, hogy van-e ebben logikai hiba. Aztán arra gondoltam, hogy ez olyan, mint a 100. kérdés. Az állam támogathatna minden veszteséges vállalkozást, hogy ne szűnjön meg a munkahely. A Malév-t is kisegíthette volna. Segítette is, azok a milliárdok elúsztak. Az állami segítség életben tarthat olyan vállalkozásokat, amik egyébként veszteségesek. Ez adóforintokba kerül. Arra ösztönzi az cégeket, hogy ne a piacról, hanem az államból éljenek meg. Ez egyfajta vámként is felfogható, azt pedig tudni kell, hogy a vámnak csak akkor van értelme, ha senki sem használja csak mi. Ti mit gondoltok az agrárbankról?

Szólj hozzá!

Címkék: imf gyulai Matolcsy agrárbank nyerőautomaták

Legyünk EU gyarmat!

2012.09.25. 15:22 Steve123

89. Meg tudja mondani valaki, hogy pontosan mi az a zsebszerződés? Hogy lehet ilyet csinálni, mennyire lehet ez alapján követelni? Arról van szó, hogy hivatalosan nem lehet külföldinek termőföldet eladni, de ilyen nem hivatalos szerződéssel mégis.Ha nem hivatalos a szerződés, akkor mégis mit ér?

90. Kinek fáj az, hogy osztrák gazdák művelik az Őrségben a földeket? Tönkreteszik a talajt, extraprofittal árulnak vagy mi mást tesznek, hogy ez majdnem mindenkinek fáj?

91. Ezzel kapcsolatban testvéremmel vitatkoztam. Ő azt mondta, hogy majd úgy járunk, mint a cukorgyárakkal, hogy a hollandok már alig várják, hogy megvegyék a szántóinkat, aztán majd nézhetünk, amikor 1000 ft lesz egy kiló kenyér. Az én kérdésem a következő: Van-e a termőföldnek reális ára? Vagy inkább az igaz, hogy a föld örökké létezik, minden évben hasznot hoz, így az ára végtelen? Akkor ez igaz minden nyereséget termelő gyárra is?

92. Makrogazdasági szempontból nem mindegy, hogy egy terméket ki gyárt? Ha a földnél nem mindegy, akkor miért tőrjük magunkat, hogy nagy multik ide jöjjenek? Esetleg senki ne nyithasson céget egy másik országban?

93. Ha reális áron eladok valamit, akkor gazdagodok vagy sem? Ha eladom az autómat 1 millió forintért, akkor szerintem a vagyonom nem csökkent, hiszen egy autóval kevesebbem van, ami pont 1 milliót ért, de 1 millió forinttal meg több a pénzem. Ha az ország ad el valamit, akkor gazdagodik vagy sem? Érvényes-e az előző logika?

94. Miért nem bízik senki sem az ország vezetőiben? Ha az állam elad valamit, akkor mindenki úgy fordítja le, hogy elkótyavetyélte azt. Miért is van ez? Két veszélyt látok. Az 15 milliárdot érő céget 4-ért adja el, a bejövő pénz rögtön elfolyik stadion építésre, 13. havi nyugdíjra. Van más érv is?

95. Legyünk részei az euró zónának, egy sokkal központibb Európának? Sokan azt mondják, hogy akkor elveszítjük a magyarságunkat, hogy akkor majd Brüsszelből fognak diktálni. A skótok elvesítették a skótságukat az Egyesült Királyságban?

96. Mit jelent neked az EU? Nekem ezeket: Sok táblát, hogy ezt a szállodát, teret, stb... EU pénzből fizették, sokkal kevesebb pénzváltást, bárcsak soha többet ne kéne váltanom, nem kell vacakolni a határnál, egyszerűen lehet külföldön tanulni, dolgozni.

97. Az MNB külsős tagjainak a hatására újból csökkentették az alapkamatot. Ez azt jelenti, hogy picit jobban megy a gazdaság, de picit nagyobb lesz az infláció. Négy külsős és három belsős tag van. Ez senkinek nem bántja a szemét? Tipikus módszer az erőviszonyok megváltoztatására, hogy benyomtak néhány plusz tagot. Ha már nem akarják megvárni a jelenlegi elnök mandátumának a lejártát, akkor van még egy módszer. Létre kell hozni a Magyarország Bankot, a Nemzeti Bank funkcióit átvenné, de az elnököt persze nem.

Szólj hozzá!

Címkék: EU MNB

Nyugdíjas hadsereggel a jővőbe

2012.09.21. 09:45 Steve123

http://kard.blog.hu/2012/09/19/meddig_elhetnek_a_szent_tehenek

http://www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/ongondoskodas/a_magyarok_helyeben_befagyasztanam_a_nyugdijrendszert.173096.html

Két érdekes írásra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a nyugdíjakkal és az újraelosztással foglalkoznak. A nyugdíjakat azért hozták létre, hogy az emberek idős korukban is megéljenek. Egy jobbágy családban a nagypapákat, nagymamákat, a gyerekek, unokák tartották el. Mivel az átlagéletkor alacsonyabb volt, ez nem volt nagyon hosszú idő. Mindegy, hogy ki mennyit fizet be, felosztó-kirovó vagy tőkefedezeti a nyugdíjrendszer, a nyugdíj lényege ma is ugyanaz. Mégis van változás.

A nyugdíjban eltöltött évek száma folyamatosan növekszik. Sokan mondják azt, hogy ez meg az meg sem éri a nyugdíjas kort, a magyarok átlagéletkora alacsony, stb, de ha a nagy számokat nézzük, akkor mégis világos a növekedés. Képzeljük el, hogy egy jobbágy család, már nem csak 5-8 évig tartja el a szülőket, hanem 8-20 évig, plusz ott vannak a nagyszülők is. Mi lenne velük egy aszályosabb évben?

Szerencsére a technológia sokat segít, de nem old meg mindent, ahogy azt sokan hiszik. Az emberi természet mindig többet akar. Mit mondana egy nyugdíjas, ha azt mondanák neki, hogy csak rádiót hallgathat és nincs több Barátok között? Igen meg lennének sértődve. Lehet élni Barátok között nélkül? Hát persze, hogy lehet. Mellesleg a jobbágy családban az idősek is dolgoztak. Már nem szántottak, de etették az állatokat, vigyáztak a gyerekre, stb.

Tegyük fel, hogy ebben a bizonyos jobbágy családban csak egykék vannak. Nagyon hamar világos lesz mindenki számára, hogy itt valamit nagyon elrontottak. Itt tart Magyarország csak éppen a felismerés nélkül, hogy valami nagyon elromlott. Mindenki hiszi, a politikusok pedig megerősítik, hogy minden maradhat a régiben. Csinálunk magánnyugdíjpénztárat az majd megoldás lesz, nem megszüntetjük, az lesz a megoldás. Svéd modell? Az a tuti rendszer. Nem. A német pontozás az igazi. A rendszer teljesen rossz és a valósággal való szembenézés olyan borzalmas, hogy mindenki inkább toldozásban bízik. Az ország mindenkori vezetői a nyugdíjas hadsereg foglyai. Ha nem ígérnek meg nekik mindent, akkor nem kerülnek hatalomra. Ez a demokráciának egy nagy dilemmája. Ha azok kerülnek túlsúlyban, akik az újraelosztásban érdekeltek, akkor teljesen demokratikus módon, mindig tovább és tovább növelik az újraelosztás arányát. Ma ez történik nálunk. Még kimondani is szörnyű, de erre csak egy gyógymód van. Az egy ember egy szavazat mellett, el kell gondolkodni az adózással arányos szavazati jogról. Egy részvényes is a részvényei arányban szavazhat, ez teljesen igazságos. Talán lehetne egy 30 fős felsőház, ahova ilyen szavazatokkal kerülnek be a képviselők. 

Ez sosem fog megvalósulni. Ez a demokráciának az eltiprása lenne. Kizárnak minket az Unióból. A gazdagok diktálnának az országban. Szóval nem lesz változás. "Semmilyen olyan lépés nem támogatható, s főleg nem kezdeményezhető, ami a nyugdíjasokat a legkisebb mértékben is hátrányosan érintené." A nyugdíjas hadsereg továbbra is irányítani fog.  Nem lesz változás, a jobbágycsalád az éhhalál szélén van. Mi lesz? Összeomlás. Olyan, mint Görögországban, ha csődöt jelentenek. Mindenki tüntet, mindenki reményvesztett, ha teheti elmegy és nem érti, hogy jutott idáig az ország. Van megoldás?

2 komment

Címkék: nyugdíj

süti beállítások módosítása