HTML

Kérdezzünk bátran! A nem tudással nincs gond, ha merünk tenni ellene.

Mi lesz a pénzügyi rezsicsökkentés második lépése?

2013.10.25. 17:41 Steve123

Az első lépést már bejelentett Rogán Antal. Ingyenes készpénzfevétel 150 ezer forintig. Vagyis ez a költség SZÁZ SZÁZALÉKOT csökkent, NULLA forintra. Az energia tíz + tíz százalékos csökkentése ehhez képest semmi. Talán a második lépés az lesz, hogy a készpénzhasználók között minden hónapban ajándéksorsolást tartanak? Vagy talán a bank kezdje el visszaadni a korábban beszedett díjakat? 

Tényleg jó dolog valamit teljesen ingyen adni? Ez nem okoz pazarlást? Ördögtől való gondolat, hogy valamennyit azért kelljen fizetni egy szolgáltatásért? Ez minden "ingyen" dologra vonatkozhatna, hiszen valójában semmi sincs ingyen.

Sokan azt mondják, hogy örüljön a bank, mert ott tartom a pénzem, de díjat ne számoljon fel. Igen ám, de egy banknak két dologból lehet pénze. A betétkamat és hitelkamat közötti különbségből és a díjakból. Ezek között egyensúlyozni kell, mert ha nincsenek díjak, akkor az alacsony betétkamatot jelent és akkor ki akarná ott tartani a pénzét? 

2012 decemberéhez képest a banki költségek átlagosan több mint 45 százalékkal emelkedtek. Ez a 45% a bankadó, tranzakciós adó, végtörlesztés, ... Persze az ingyenes készpénz felvételt majd tuti biztos nem lehet áthárítani. Hanem? Majd a bank tulajdonosa fogja ezt állni? Minden évben berakja majd a veszteséget? Sokan azt hiszik, hogy csak extra, luxus proftból kell visszavenni egy kicsit a bankoknak. Pedig valójában minden második bank veszteséges.

A bank helyében az olyan ügyfelet, aki nem hoz semmi bevételt azt kirúgnám. Persze erre hoznak majd egy olyan törvényt, hogy senkit nem lehet kirúgni. Ez olyan mintha a pékségben annak is jár kenyér, aki nem tud fizetni. Mert enni azért kell.

Az is kedves, hogy a bankoknak két hónap felkészülési időt ad. Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogyha megfontolt, tervszerű törvénykezés zajlana, akkor 1.5-2 évet kellene várni, minden törvény hatálybalépéséig. Addig kiderülhetnének a gondok és ténylegesen tudnának előre tervezni a cégek.

Szóval tényleg nagyon érdekel, hogy szerintetek mi lesz a pénzügyi rezsicsökkentés második lépése? Rogán diplomás közgazdász. Biztos tanult még az egyetemen jó dolgot. Például a hatósági húsárat sem tartja elképzelhetetlennek.

Mi lesz, ha egyre többen elhiszik, hogy ebben az országban igazán nem is kell dolgozni, takarékoskodni, mert az állam majd mindent megold. Ingyenessé teszi a készpénzfelvételt, megmenti a devizahiteleseket és törvénybe foglalja, hogy mindenki legyen boldog és egyenlő.

Tudom, hogy kell egy olyan politikus minden pártban, aki a buta embereket szólítja meg. Ők azt akarják hallani nekik jár ingyenes ATM használat és idáig tudnak gondolkodni. Én ezért azért nem vagyok ennyire "egyszerű". És te?

4 komment

Címkék: rezsicsökkentés

Deviza per ítélet

2013.10.16. 16:22 Steve123

Már több bírósági itélet is született, amely a hitelesnek adott igazat a bankokkal szemben. Ezekben a perekben nem azt vitatták, hogy kell-e fizetni, hogy van-e deviza a szerződés mögött, hanem, azt mondták ki, hogy a bankok kamatmeghatározási gyakorlata ködösen van megfogalmazva. Ez bizony sokszor így van. A bank szánt szándékkal fogalmazott homályosan, olyan gumiszabályokat alkotott, amibe minden belefér. Igaz, hogy az ügyfelek nagy részét, az olyan "apróságok", mint a kamat és annak változása nem érdekeli, de egy szerződésnek, akkor is pontosnak és érthetőnek kell lennie. Ezzel sem a bank, sem a hatóság nem foglalkozott. A szerződés mellékletében kellene, hogy legyen egy vagy több törlesztőterv, ami bemutatja, hogyan változik majd a törlesztő és a tőketartozás az évek alatt különböző esetekben. Ezt előre kell bemutatni! Sőt, adjanak egy egyszerű excel táblát a kedves ügyfélnek, aki árfolyamot, kamatszintet, egyéb paramétereket állítva tetszőleges forgatókönyvet állíthat elő magának.

Egy szerződés legyen értelmezhető az átlag ember számára. A lényegi része ne legyen több, 4-5 oldalnál és mellékletekkel együtt se haladja meg a 20-t. Legyen benne egy képlet, aminek a segítségével bárki meg tudja határozni a havi törlesztőt. 

Szólj hozzá!

Címkék: deviza hitel deviza adós deviza károsult deviza hiteles

Gyorsan, de alaposan

2013.10.15. 17:52 Steve123

A kormány kezdi megszellőztetni, hogyan képzeli a devizaadósok megmentését. Három pontot neveztek meg:

1. a devizaalapú jelzáloghitelek havi törlesztőrészletének "jelentős csökkentése" 
2. a törlesztőrészletek kiszámíthatóvá tétele hosszú távon 
3. a devizahitelesek nem járhatnak jobban, mint a forintban hitelt felvevők. 

A kisebb és kiszámítható szöges ellentétben áll azzal, hogy a forint hitelesek sem járhatnak rosszul. Ez olyan, mintha azt mondaná valaki neked, hogy alaposan ellenőrizd ezt a feladatot, de nagyon gyorsan. Valamit vagy összecsapunk gyorsan, vagy megcsináljuk lelkiismeretesen, de a kettő együtt csak ritkán megy.

A devizaadósoknál is el kell dönteni, hogy igazságosak vagy szociálisan érzékenyek legyünk. Az utóbbi esetben azt mondjuk, hogy 35 ezer nemfizető szerződést, ennyi családot kell megmenteni. Nehéz helyzetbe kerültek, nem csak ők hibáztak, a társadalmi szolidaritás nevében segítsünk nekik. Ekkor viszont ne áltassa magát senki, a forinthitelesek forinthitelesek rosszul járnak. Ez pont olyan, mint amikor azokon segítenek egy földrengés után, akiknek nem volt biztosítása. Emberileg érthető, de aki biztosítással rendelkezik joggal kérdezik, hogy akkor ők miért is fizették évekig a biztosítási díjakat?

Lehetünk igazságosak, védhetjük a forinthiteleseket és az adófizetőket. Ekkor betartjuk a "bűnös" kapitalizmus játékszabályait és azt mondjuk, hogy ne mindig a tücsök járjon jól. Ha valaki kockázatot vállalt, akkor viselje a felelősséget, akkor is ha rossz lóra tett. Ekkor a forinthitelesek nem járnak rosszul, de a törlesztőrészletek sem fognak jelentősen lecsökkeni.

Sokan hinni akarják, hogy a kecske is jól lakhat és a káposzta is megmaradhat, de ez csak legritkábban van így. A politikusok szerint ez lehetséges. Azért mondják, mert mi ezt akarjuk hallani. Csak nehogy a sok ismétlés hatására néhányan teljesen sutba dobják a józan eszüket. 

Szólj hozzá!

Címkék: deviza hitel deviza adós deviza károsult deviza hiteles

Sötét igazság (adószedő bankok)

2013.10.11. 13:49 Steve123

Néha az igazság a háttérben bújik el és annyira idegen, hogy nem akarják elhinni az emberek, mert nem fér bele a világképükbe. Megszoktuk például, hogy a bankok gonoszak, nyúznak minket, szedik be az újabb és újabb díjakat, amikről külföldön még csak nem is hallottak, azért az állam időnként próbálja megregulázni őket. A valóság az nálunk, gyakorlatilag a bank állami adószedőként működik? Ilyen-olyan címmel adókat vetnek ki a bankokra, amit azok beszednek a lakosságtól. Itt láthatód, hogy nőnek a banki szolgáltatások költségei.

image1381482177.jpg

Ez a politikusok szempontjából logikusnak tűnhet, hiszen a politikus úgy érzi, hogy neki egyszerre kell azt mondani, hogy alacsonyak az adók és, hogy nagy a szétosztható torta. Ennek egyik módja a porlasztás, amikor egy adót ketté szednek. Például a kamatadó 16 + 6%, még véletlenül sem 22%. A bankon keresztüli adóztatás is pont ezt a célt szolgálja. A zászlóra lehet tűzni, hogy a személyi jövedelem adó és a társasági adó milyen alacsony, ami majd serkenti a gazdaságot, ugyanakkor suttyomban a bankokkal mégis be lehet szedetni az extra adót. Ráadásul ennek a módszernek van egy nagy előnye, az emberek egy része a bankokra lesz mérges nem az államra! (Nagyon kell a közös ellenség.)

"Nem hárítanak át a bankok semmit, ha igen, akkor azt majd törvénymódosítással megakadályozzák", mondják néhányan. Használjuk a józan eszünket. Mi a valószínűbb? A bank tulajdonosa, lemonda profitról (ami egyébként sziktokszó), sőt hajlandó az évente keletkező veszteséget pótolni, vagy inkább előbb-utóbb megtalálja a módot, hogy áthárítson minden terhet az emberekre?

Mi a baj azzal, hogy az állam cégeken keresztül adóztat? Ha nem cégeken keresztül tenné, akkor közvetlenül tenné meg. Az adót, így is, úgy is be kell fizetni. A bankokon keresztül történő adóztatás átláthatatlan, bonyolult és igazságtalan. Például a devizahitelesket meg kell menteni, de ennek az árát a betétesek, a forinthitelesek, és az adózók fogják megfizetni. Ha bankon keresztül adózol, akkor arra nem tudsz igénybevenni gyerekek után járó adókedvezményt, nem hivatkozhatsz nyugdíjkor arra, hogy te összeségében igenis rengeteg adót, járulékot fizettél be. 

Előbb-utóbb visszanyal a fagyi, mert tömegek fogják készpénzben kérni a fizetésüket, amire törvényesen joga van mindenkinek. A készpénz viszont drága fizetési forma. Csak papír gondolják sokan. Igen, de mit könnyebb továbbítani 100 millió forint készpénzt vagy néhány bájtot az interneten keresztül? Nem kell atomfizikusnak belátni, hogy a pénz gyártása, a páncélautó, a biztonsági őr, az elmaradt kamat, a fizetés borítékolással foglalkozók bére, mind költség. Ezeket valakinek ki kell fizetni. Igaz rejtett módon, de ezt is te fogod kifizetni. Ráadásul a készpénz jelentősen megerősíti a feketgazdaságot is. A feketegazdaság mérete hatalmas. Ha csak felére csökkenne, akkor nem lenne szükség semmilyen különadóra. Miért erősítani akarjuk a feketegazdaságot?

Sokan egy kis füllentéssel kezdik, aztán egyre nagyobb hazugságokba esnek, hogy fedezzék a korábbi hülyeségüket. A bankokon keresztüli adóztatás is egy ilyen fülletnés volt. Most már azt bizonygatja Rogán, hogy legyen ingyenes ATM használat és utalás bizonyos összegig mindenkinek, de persze a bank fizesse a tranzakciós adót. Ember hallod, amit mondasz? Jól értem, hogy szeritned egy minimálbéresnek legyen teljesen ingyen a banki szolgáltatás? Mert gondolom majd a bankkártyáért sem lehet díjat felszámítani. Ha lehet, akkor a bank beépíti minden költségét a bankkárty díjba, ha nem lehet, akkor meg tartsa fenn ingyen a fiók hálózatot, töltse ingyen az ATM-eket, a bankos kisasszonyok ingyen dolgozzanak. Varga Mihály próbált egy arcvesztés nélküli alternatívát kiagyalni. Az alapszámla "ingyenes" ATM használata egy alapdíjhoz kapcsolódott volna, de ez a megoldás nem illeszkedett a politika bankellenes offenzívájába.

Nagyon szeretném, ha csak az lehetne politikus, akinek van egy közgazdasági diplomája. Akkor talán nem mondanák azt, hogy egy szolgáltatást nulla forintból is ki lehet hozni. Akkor talán kötelező lenne mindenhol a kártyaelfogadás viszont az embereknek közvetlenül, vastagon kellene fizteni az ATM használatért. Akkor talán az állam venné a bátorságot és nem a bankokon, hanem közvetlenül adóztatna.

UI: A bankok igenis adózzanak, igneis felügyeljék őket, és akadályozzák meg, hogy visszaéljenek az erőfölényükkel! Biztosítsák, hogy minden szerződés étrthető legyen! Ne engedjék az egyoldali módosításokat! De ne fektessék kétvállra a magyar bankrendszert! 

Update: A portfolio is ugyanarra következtetésre jutott, mint én. :)

Szólj hozzá!

Címkék: bank adó különadó banki költségek tranzakciós adó ingyenes készpénz felvétel

Fából vaskarika

2013.10.02. 14:57 Steve123

Ezek a nyavajás állampolgárok túlságosan alkalmazkodnak a szabályokhoz. Ezért kellett a tranzakciós illetéket megemelni. Kellett a plusz népszerűség,ezért mellszélességgel kiállnak az ingyenes készpénzfelvétel mellett. Éljen a non-profit kapitalizmus! Viszont félő, hogy ezek a sunyi állampolgárok megint alkalmazkodnak és mindenki készpéznben fog fizetni. Nesze neked tranzakciós illeték. Egy jó ideje ezt papolja már mindneki. A logikus az lenne, ha továbbra is kell fizetni az ATM használatért (amit valakinek karbantartani kell, feltölteni, stb.) vagy az állam elengedi az ATM használat tranzakciós illetékét. Most jön a fából vaskarika. Az állam inkább a bankkártyás fizetés adóját engedi el, mert az ingyenes ATM használat számos szavazatot hoz és talán néhányan mégis használni fogják a bankkártyát. Mellesleg a bankok megint kapnak egy még újabb egyszeri 19%-os adót. Lehet találgatni, hogy azt ki fogja kifizetni.

Szólj hozzá!

Visszanyal a fagyi

2013.10.02. 14:44 Steve123

A MOL vezérigazgatóját a horvátok le akarják csúkni, mondván, hogy bizonyára volt egy kis vesztegetés is, amikor a MOL megvette az INA-t. Bizonyosság nem létezik, de úgy tűnik, hogy az egész ügy a horvát politikai csatározások része. Könnyen el lehet hitetni az emberekkel, hogy a gonosz magyarok tisztességtelenül rátették a kezüket a nemzeti olajtársaságukra. Ugye még emlékszünk, amikor az OMV fontolgatta, hogy megveszi a MOL-t? Ez a téma kiváló politikai múnició. Az igazság nem számít, mert a Horvát állam bármikor hozhat egy új törvényt, ami ellehetetleníti a MOL-t. Pontosan úgy, ahogy mi a rezsicsökkentéssel gallyra vágjuk a szolgáltatókat, aminek hatására lemegy az értékük, és az állam vidáman mondja, hogy ennyiért már ő is megveszi. Ez kb. olyan, mint amikor mecs közben a bíró az egyik csapatban focizik, és valahogy mindig maga fele hajlik a keze. Most viszont a rossz oldalon állunk. Fel is háborodtunk ilyen aljasságon.

"A magyar Kormány számára elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy előbb nyilvános pályázaton kiválasztják a stratégiai partnert, amely jelentős befektetéseket hajt végre, - ezzel a világválság idején megmenti a Horvátország legfontosabb vállalatát az INA-t, majd utólag próbálják ezt a stratégiai partnert gazdaságon kívüli eszközökkel megfélemlíteni, s kivásárlás nélkül visszaszerezni az INA feletti irányítást. Ez ellen, illetve az ilyen kétes, nem jogállami gyakorlatok ellen a magyar Kormány mindig fel fogja emelni a szavát, különösen, ha azok magyar vállalatokat érintenek."

Amilyen mértékkel mérsz, olyan mértékkel mérnek neked is.

Szólj hozzá!

A másik ország mindig zöldebb

2013.10.01. 21:37 Steve123

Sokszor hallottam már, hogy nálunk minden rossz. Alacsonyak a fizetések, a pártok civakodnak, az egészségügy a béka segge alatt, a bürokrácia hatalmas és még sorolhatnám. Úgy tűnik, hogy máshol ezeket többé-kevésbé sikerült rendesen kezelni. Hát kevésbé!

Egy amerikai ismerősöm ugyanúgy tudja szidni az USA-t, ahogy mi szoktuk Magyarországot. Csak néhány a megjegyzéseiből. Ohio államban az éves minimálbér kevesebb, mint az éves segély. A nyugdíjrendszer tőkefedezeti, de csak elvileg. Rengeteg város nyugdíjkasszája üres, lásd Detroit és a többiek. Sok esetben a nyugdíj pénzeket az állam kölcsönveszi törvényi felhatalmazással és egy ígérvényt ad csak helyette. A republikánus pártot megosztott emiatt sorra vesztik a választásokat. Rengeteg embernek nincs biztosítása, ők az ingyenes kórházakba járnak be még egy egyszerű oltásért is, ami persze úgy sokkal drágább az államnak. Az USA adóssága a GDP 100% felett van. Most éppen kezd leállni a kormány munkája, mert az egyik párt nem akar több adósságot, a másik meg nem akarja, hogy az állami intézmények leálljanak. A fizetés harmada ott is megy adóra, biztosításra, de ha valaki a gyerekei oktatására akar spórolni, akkor sokkal mélyebb kell a zsebébe nyúlnia. Ezzel párhuzamosan rengeteg ember nem fizet adót, mert sok kivétel, mentesség van a rendszerben. A hadikiadásokhoz, a medicare-hez és medicaid-hez egyik párt sem akar hozzányúlni, pedig ez a kiadások jelentős része. Az amerikai hivatalok egyre bürokratikusabbak és folyamatosan nő az állami újraelosztás.

Gondolj ezekre mielőtt nekikezdesz ismét, hogy milyen rossz itthon.

1 komment

Non-profit kapitalizmust!

2013.09.26. 21:23 Steve123

Szeretnéd, hogy kisebb legyen a villanyszámlád, olcsóbb legyen a fűtés? Naná, hogy szeretnéd. A kormány meghallotta az emberek kérését, hogy Magyarországon a fizetésekhez képest túl nagy a rezsi és cselekedett. Néhányan ugyan nem értik, hogy az állam miért talál ki hatósági árakat, de őket lehurrogják és azt mondják nekik, hogy jó, akkor te fizess csak többet.

Hogy jutottunk el idáig? A szocializmus 40 éve nagy részben tehet arról, hogy az életszínvonalunk, nem az ausztriai. Szép a szocializmus elmélete, de a való életben nem működött. Nem csak nálunk, a többi országnak sem sikerült, megvalósítani a csodát. Venezuelában ennek ellenére megint a szocializmussal kisérleteznek, de ez az ő bajuk. Viszont kiderült, hogy a kapitalizmus sem csodaszer, nem duplázodott meg egy csapásra a GDP-nk. Közben egyre többen már csak a szépre emlékeznek a szocializmusból. Kellett új (régi) ellenség, a tőkés, a multi, a spekuláns, a monopol helyzetben lévő nagy hal. Az új elv az, hogy a kapitalizmus vadhajtásait állami szerepvállalással kell ellensúlyozni. Ez a gondolat elfogadott az egész világon. A ló másik oldaláról magyarázzuk, hogy nem az a módi, hogy egy cég az eredménye után adózik, hanem az állam dönti el, hogy egyáltalán mennyi eredménye lehet. Mondjon csak le az a gonosz multi a profitja egy részéről. A múltban úgy is zsírosra kereste magát. Sőt menjünk tovább, inkább ne is legyen profitja. Eljutottunk a non-profit kapitalizmusig. Szép kis oximoron. 

Az állam mindent megtehet, mert nem csak irányítja az országot, hanem átírhatja a törvényeket is. De nem a természet és a gazdaság törvényeit. Rémálmomban bemondják a hírekben, hogy immár 6-dik alkalommal csökkentik az áram árát. Később közlik azt is, hogy mikor hol lesz áramkorlátozás. Ha fiatal vagy, akkor elmondom, hogy 25 éve bárki vehetett banánt, csak éppen mindig elkapkodták a boltokból. Tudom, hogy a felvázolt kép csak rémálom, mert a politikusok tudják, hogy reális és mi nem, csak nekünk mondják azt, amit hallani akarunk. 

Az államnak igenis rengeteg feladata van. Kényszeríteni kell a bankokat és egyéb cégeket, hogy a szerződési feltételek egyértelműen le legyenek írva érthető nyelven. Viszont az árat ne az állam találja ki. Az államnak segítenie kell az elesetteken, de ne keveredjen a szezon a fazonnal. Ha megveszi a Dunaferrt, akkor az állami vezetésnek is kötelessége kirúgni a felesleges embereket, de az állam egy másik részének pedig segítenie kell a munkanélkülieket.

Szólj hozzá!

Mindennek ellenállunk kivéve a kísértést

2013.09.11. 07:19 Steve123

Az emberek alapvetően jók, legalább nagy többsége az. Nem félek az utcán, hogy kirabolnak, eszembe se jut, hogy meggyilkolnak. Tudom, hogy ilyet én nem tennék és másokban is él ugyanez az erkölcsi felfogás. Viszont a kisebb bűnök terén, amit nem is tekintenek annak, már egész más a helyzet. Ki tud ellenállni egy finom krémesnek? Hiába van tele az ember, a krémes még befér. Ma többen halnak meg túltápláltságból fakadó betegség miatt, mint az éhezéstől. Az se véletlen, hogy az interneten jelentős része valójában pornónet. Helyes, nem helyes, ott a lehetőség, amivel élnek az emberek. A dohányzásról is tudja mindenki, hogy káros, de próbálj meg erről meggyőzni egy tizenévest. Ha van rá pénze és nem kell félnie a lebukástól, akkor nagyon sokan rágyújtanak. Az italról már ne is beszéljünk, hány családot, embert tett már tönkre az alkohol? Mindenki racionalizálja a viselkedését. Nem szívok olyan sokat, csak a társaság kedvéért iszok, akármikor abba tudnom hagyni, ezzel nem ártok másoknak. Könnyebb kifogást találni, mint ellenállni a kísértésnek. Sajnos így vagyunk összerakva. 

Nincs ez másként a politikában sem, ott is csak emberek vannak. Ráadásul ott különösen nagy a kísértés, mert ők olyan focisták, akik egyúttal bírók is. Ha szeles az idő és a szél is a kapu felé irányítja a labdát, akkor azt mondják, hogy a szél miatt volt a gól és ezért nem számít. Hatalmas a kísértés, hogy mindig olyan új szabályt találjanak ki, ami pillanatnyilag nekik kedvez. A többiek kedve így elmegy a játéktól. Sokkal jobb lenne, ha legalább egy félidő erejéig fixek lennek a szabályok, ezt ők is tudják, de aztán jön a kísértés, mert például vesztésre állnak és nem tudnak ellenállni. Sose egyértelmű a helyzet, mindig vannak magyarázatok. A magánnyugdíj rendszer államosításánál is igaz volt, hogy ez rendkívüli helyzet, hogy az unió nem volt hajlandó figyelembe venni a nyugdíjkiadásokat a hiányszámításakor, hogy enélkül 7-8% lett volna a hiány. Hallottunk nyilvánvaló blődségeket is, hogy eltőzsdézték a pénzeket, meg az állami rendszerben is lesz egyéni számla. A politikusok elcsábultak a kísértésnek.

A mostani cselekedeteiket is meg tudják magyarázni. Az emberek, az ország kedvéért teszik tönkre a közmű cégeket, hogy legyen rezsicsökkentés és később majd olcsón fel lehet vásárolni őket. Ez csak a színpad, vajon hányszor engedtek a kísértésnek a színfalak mögött? Úgy tűnik, hogy maga a rendszer hibás. Már új időket élünk, de talán van előnye a feudalizmusnak is, ahol az arisztokrata réteg irányítja az országot, akiknek mindenük megvan, csak a királynak kell elszámolniuk, neki meg csak a lelkiismeretének. Ez se tökéletes rendszer, de a mostaninak minden nap tapasztaljuk a hibáit.

1 komment

Ingyen készpénzfelvételt, ingyen sört!

2013.09.10. 15:00 Steve123

Rogán szerint legyen havonta két készpénzfelvétel ingyenes, hiszen az egész ország ezt akarja. Mi legyen még ingyen? Hetente 2 korsó sör, napi 2 dl tej, heti két kiló kenyér, napi két perc ingyen telefon, esetleg havi két numera? Az utolsótól eltekintve a többinek van annyi alapja, mint a havi két készpénzfelvételnek. Mindenki örülne neki, és ezek alapvető dolgok. Mutassanak nekem egy embert, aki szerint nem jó az iskola tej program! A kérdés, hogy ki fizessen érte? A kártya használatáért a bankok, a sörért a kocsmáros, a tejért a boltos, stb? Persze ha következesek vagyunk, akkor belátjuk, hogy a bank azt mondja majd az ügyintézőnek, a kocsma tulajdonos a pultosnak, és úgy általában azt mondják minden alkalmazottnak, hogy ők meg hetente két napot dolgozzanak ingyen. 

Vannak olyan pártok, akik tényleg ingyen sörrel kampányolnak, de ők magukat sem veszik komolyan. Valakinek mindig fizetni kell a végén! A mostani ötlet kb. 35 milliárd forintba kerül. A bankok kezdhetnek irigykedni a közmű szolgáltatókra, ott csak 10-30% csökkentésről volt szó. 

Minden emberben megvan a kettősség. Szeretünk finomakat enni, de szeretnénk jó formában is lenni. Egy felelős szülő a sportra ösztönzi a gyerekét, az a szülő aki gyorsan akar egy jó pontot szerezni, inkább vesz valami édességet. Az ingyenes készpénzfelvétel, az utóbbi viselkedésre hasonlít.

UI: Ha már mindenképpen valami ajándékot akarnak adni, akkor legyen kötelező minden boltban a kártyaolvasó és a kártyahasználat legyen ingyenes. Remélem érdekük a politikusoknak, hogy fehéredjen a gazdaság.

403 komment

süti beállítások módosítása