Kérdezz bátran!

Félreértés ne essék, a Quaestor kötvényeseit senki sem kényszerítette, hogy oda rakják be a pénzüket. Valamilyen mértékben ők is felelősek! Az egy másik kérdés, hogy rendkívül alacsony banki kamatok (részben a nemzetközi helyzet, részben a banki különadók miatt) érthető, hogy az emberek viselkedése.

Most arról folyik a vita, hogy ki kártalanítsa a kötvényeseket. Vállalja az állam a felelősséget, hogy csúfosan leszerepelt az ellenőrzési szerepében? Avagy, ahogy Rogán Antal kitalálta, tolják ezt rá pénzügyi szervezetekre? Mindenki biztosra veszi, hogy a kérdéses pénz eltűnt, szublimált. A pénz nem tűnik el csak úgy. Vesznek belőle valamit, elutalják, átjátsszák másik cégbe, ismerősökhöz. Ha már megtörtént a baj, akkor az államnak mindent meg kell tennie, hogy visszaszerezzen annyi pénzt, amennyit csak lehet. 100 milliárd feletti összeget nem lehet nyom nélkül eltüntetni. Biztos, hogy nem lehet megtalálni az összest, de azért valamennyit. Ez az összeg már nemzetgazdaságilag is jelentős. Akkor is tétel, amikor az államadóságot, inflációt, külgazdasági mérleget számolják.

Tudom, hogy csak a felszínt látjuk. Hogy a háttérben milyen játszmák vannak, arról fogalmunk sincs. Ne higgyük, hogy eddig semmit sem találtak, most meg hirtelen minden világos lett. A politika arra vár, hogy elfelejtődjön ez az egész. Csak akkor fog tenni valamit, ha a Quaestor kötvényesei, az ellenzék, a média hallatják a hangjukat.

A Quaestor botrány után az MNB-nek eszébe jutott, hogy ideje lenne szigorítani a szabályozáson. Joggal teszik fel a kérdést, hogy eddig mit csináltak? Feliből-harmadából ellenőrizgettek? Hogy lehet, hogy minden felügyeleti szerv mossa a kezét? Ők aztán nem hibáztak. Egy ember sem állt fel és mondta, hogy nem építettünk ki eddig olyan ellenőrzési rendszert, ami működne. Ellenőrizgettünk, de nem ellenőriztünk. Senki nem volt felelős az ellenőrzésért?

Ha ez így van, akkor nem szabad egy fillért sem költeni ezekre az "ellenőrzésekre". Tanulják meg az állampolgárok, hogy az államra nem számíthatnak? Ha vesznek egy kiló kenyeret, akkor azt először laborban vizsgáltassák be, hogy nem-e mérgező?

Most persze hirtelen okos a kormány, most szigorít. Miért nem a kormányra kerüléskor szigorítottak?

Miért nem foglalkoznak azokkal a kötvényesekkel, akik most vannak bajban? Miért nem lehet hallani, hogy mint folyik a vizsgálat? Miért csak néhány ellenzéki politikus beszél kártérítésről? 

Ha sima csőd lett volna, akkor szóba se kerülhetne a kártérítés. Viszont, amikor gigantikus csalásról van szó, akkor felmerül, hogy mit csinált a pszáf, miért nem tesz valamit az állam a kötvényesekért?

A cinizmusnak különféle fokozatai vannak. Rogán Antalnak sikerült nagyot alkotnia. Szerinte "A pénzügyi szektornak kell állnia a Quaestor kötvényesek kárát". Ez mit is jelent? Hogy az államra nem számíthatnak. Félreértés ne essék, most úgy tűnik, hogy a Quaestor sikkasztást követett el, ő a fő felelős, de rögtön után jön az állam is, aki felügyelő szervként ismét csúfosan megbukott. Most sokan mondják, hogy Mari néni a hibás, miért rakta be a nyugdíját? Azért, mert az állam mindent rendben levőnek talált. Ha veszünk egy liter tejet, akkor nem vizsgáltatjuk be a laborban. Ha veszünk egy új Opelt, akkor sem tételezzük fel, hogy 120-nál felrobban. El hisszük, hogy az adónk fejében az állam olyan szabályozást, ellenőrzést biztosít, ami megvéd bennünket. Ha a Quaestor nem csal és nem sikkaszt, akkor nem lehetne panaszkodni, hiszen egy befektetés sikere nem garantálható. De az, hogy nagy üzemben, fényes nappal csalnak, felveti azt, hogy az állam is vállaljon felelőséget. Nem olyan hülyeséget akarunk hallani, hogy majd csodás módon majd a pénzügyi szektor  kárpótolja a kötvényeseket.

Reggel melegíti az ember a kakaót, közben hallgatja a híreket és egy olyan mondatot hall, amit elsőre nem akar elhinni, pedig tudja, hogy ilyennel nem viccelnek. A Quaestor csődbe ment. A hosszú évek megtakarítása, a takarékosság, a lakásvásárlási terv mind füstként száll el. Először még hitegeti magát, hogy majd talán nem is igaz, talán ez, talán az, de gyorsan kiderül, hogy ez nem állom. Tudom, hogy nehéz leírni ezt az érzést, de próbáld meg elképzelni a tehetetlenséget, a dühöt, a reménykedést, a kiábrándultságot egyszerre.

Tévedés ne essék! Ha sima csődről van szó, akkor senkinek nem lehet egy szava sem. A magasabb kamat mindig kockázattal jár együtt. Sokan gondolták, hogy a 6 százalékos kamat kitermelhető törvényesen. Úgy tűnik, hogy nem sima csődről van szó, hanem csalásról, sikkasztásról. Ez az amire nem lehet felkészülni. Akit még nem raboltak ki, az nem tudja, milyen az amikor az ember kezéből kiszakítják a táskáját. Elvárjuk, hogy az adónkért cserébe az állam megvédjen minket a csalásoktól. Elvárjuk, hogy a PSZÁF (ma már az MNB része) folyamatosan ellenőrizze a pénzügyi cégeket, hogy ne lehessen őket félrevezetni egy sima kettős könyveléssel. 

Szóval hol volt az állam? Hogy viselkedik most? Egy dologra figyel csak, letagadni, hogy valaha hallott is a Quaestorról. Ha ez azzal jár, hogy minden kötvényes elveszíti a pénzét, ám legyen. Csak ne tudja az ellenzék azzal vádolni, hogy segített egy baráti cégen. 

Mi lenne az igazságos megoldás? Csak tippelni lehet. Ha bebizonyosodik, hogy a Quaestor sáros, akkor elvárható, hogy a tulajdonosok anyagilag is bűnhődjenek a börtönbüntetés mellett. Azok is, akik érintettek voltak, a könyvvizsgálók, a kettős könyvelést megvalósító szoftver írói, stb. Végre egyszer ne lehessen kibújni az anyagi felelőség alól annyival, hogy átjátsszák a pénzt egy ismerősnek. Végre ne csak egy-két bűnbakot kerítsenek elő, hanem minden érintetett. Az ügyfelek az aktuális egyenleg 90%-t kapják meg speciális 15 éves államkötvényben, amit csak 30% büntetéssel tudnak visszaváltani. Így az ügyfél is szenved és az állam is felelőséget vállal azért, hogy nem védte a polgárait. A Quaestor összes vagyona kerüljön az államhoz, azokat ne kótyavetyéljék el egy hamari felszámolás során.

Persze ez csak álom. Ahogy az ismerősöm megjegyezte nem érdemes spórolni, mert csak a devizahiteleseket mentik meg, a hangyákkal nem fognak törődni.

Sokak szerint a Quaestor üzleti modellje eddig se volt fenntartható. 5-6%-os hozamokat csak jelentős kockázattal lehet kitermelni. A Quaestor szerint rendben van a cégcsoport, a likviditási gondokat a Buda-Cash botrány pánikja okozta. A bankroham, amikor mindenki hirtelen ki akarja venni a pénzét, minden pénzügyi vállalkozást csődbe visz. Ezért kért a cég csődvédelmet és állami likviditási segítséget. Ebben joggal reménykedhetett, mert megfelelő szintű politikai kapcsolatokkal rendelkezett.

Nem tudni mi zajlott a háttérben, de segítő kéz helyett egy lóduló lábat kapott a Quaestor. Hirtelen szabálytalanságokat talált a felügyelet és az állam látványosan elfordult. Nagyon zavaros a helyzet, még nem tudni, hogy csődről vagy bűncselekményről van szó. Egy biztos, azok a kötvényesek maradnak hoppon, akik hosszú évek megtakarítását az állam által felügyelt Quaestorra bízták.

Két kérdésem van csak. Ha csak pánikról van szó, akkor miért nem segít az állam? Ha csalás történt, akkor hol voltak felügyeleti szervek?

A magánnyugdíj pénztári rendszer államosításakor kaptunk egy ígéretet. Egy ígéretet személyesen a miniszterelnöktől, hogy az állami rendszerben is lesznek egyéni számlák. Azóta hallottuk már, hogy ez milyen nagy feladat, ami rengeteg időbe kerül, hogy nem egyértelmű, hogy ki a felelős, hogy van már újabb és újabb határidő. Aztán elkezdték mondani, hogy nem is olyan fontos kérdés és most már azt mondják, hogy a régi ügyfélkapus nyilvántartás akár már egyéni számláknak is tekinthetőek.

Szégyen és gyalázat ekkorát lódítani. Nézzük meg mi is van ezen a nyilvántartáson! Kizárólag 2013-tól vannak fenn az adatok. Nincs teljes egyenleg. Nincs a ledolgozott évek száma. Nincs a várható nyugdíj. Nincs, hogy milyen bruttó fizetésekhez, milyen munkáltatóhoz tartoznak. Nincs valorizáció. Azt is szégyenlősen elhallgatják, hogy csak a munkáltatói járulékot számolják el, a munkavállalóihoz szerintük semmi közöd. Ha egy bankszámla kivonat lenne ilyen, akkor, azt a bankot össze-vissza büntetnének. 

Miért olyan nehéz megérteni, hogy a teljes egyenleg nem elhanyagolható információ? Vagy, hogy összesített adatokat nem mindig lehet ellenőrizni? Vagy talán a ledolgozott évek száma valamiféle titkos információ?

Akkor még nem is beszéltünk olyan elvi kérdésekről, hogy csak a munkáltatói vagy munkavállalói járulékot is jóváírják-e? Milyen valorizálciós értékkel, képlettel számolnak (olyan, mint a kamat)? Hogyan kezelik a gyed/gyes-t? Stb.

 Itt lehet elérni az egyéni számlának csúfolt nyilvántartást:

• https://ugyfelkapu.magyarorszag.hu/
• Elektronikusan intézhető ügyek (bal oldalon)
• Betűnkénti lista / T / Társadalombiztosítási egyéni számla
• Használom a szolgáltatást (felül)
• Kivonat megtekintése (bal oldal) (egyszer a TAJ számot is meg kell adni)

Első körben a Nemzeti közműszolgáltató (Nksz) a gáz üzletágba száll be. Még olcsóbb lesz a gáz, sugallják az illetékesek. Óhatatlanul eszembe jutott az Emfesz, amely szintén olcsó gázzal szerzett rengeteg ügyfelet. Csak egy szerződést kellett aláírni és onnantól kevesebbet kellett fizetni. A piacgazdaság törvényeit az Emfesz sem tudta áthágni. A lakossági gázüzletág már most is veszteséges, ezért nem igazán lehet csökkenteni az árat. Vajon sikerül ez az Nksz-nek, el tudja kerülni az Emfesz csődjét? 

Az Nksz állami cég és az állam a szabályokat könnyen tudja alakítani. Emlékezzünk csak arra, hogy a tesco-nak 60 szorosára nőtt az élelmiszerfelügyeleti, díj a coop-nak nem változott. Erősen hangsúlyozzák, hogy az Nksz normál piaci cég lesz, de a bizonygatás pont azt jelenti, hogy ez nagyon kétséges.

Mondták már, hogy az Nksz nonprofit lesz, utóbb hogy visszaforgatják a cégbe a nyereséget. Ha nem lesz osztalék, akkor az mindent megold. A kérdés, hogy melyik gazda műveli lelkesebben a földet, az, amelyik részesedést kap a terményből vagy az, amelyik köszönömöt? Miért felejtették el olyan sokan, hogy az állami a pazarlás szinonimája. Nem mintha a magánszektorban nem lenne pazarlás, vagy az állami cég ne lehetne hatékony. Csak a tapasztalat azt mutatja, hogy az állam mindig rosszabbul teljesít. 

A klasszikus közgazdaságtan szerint a piac nem tud mindent jól irányítani. Az egyik ilyen terület, ahol nagyon nagy az üzlet elindításának a fix költsége. Ilyenkor a monopólium nagyobb társadalmi haszonnal jár, mint a verseny. A kérdés, hogy hol van a határ? Ha egy szolgáltató adja az összes közművet, egy számla lesz, akkor mennyi helye lesz az innovációnak, a hatékonyságnak? Ha az Nksz-nek egy jó üzleti érdekkel megáldott, karizmatikus, jó kapcsolatokkal rendelkező, önzetlen vezetője lesz, akkor nagyon jól működhet. Vajon mennyi erre az esély? 

A nemzeti hitelprogram (NHP) 2,5% hitelt ad vállalkozásoknak, ami nagyon baráti. Sok vállalat viszont nem kapott egyáltalán hitelt, mert a bankok túl kockázatosnak tartották. Most az MNB azt mondja, hogy átvállal ebből a kockázatból, ami élénkíteni fogja a hitelezést.

Sokan úgy gondolják, hogy a bankok, a bankárok eredendően gonoszak, hiszen adnak egy 100m-os hitelt és azon évi 2,5m-t kasszíroznak, pedig nem is csináltak semmit. Először is bankot fenn kell tartani, fizetni az alkalmazottakat, az adókat, fejleszteni az informatikai rendszert, stb. Igen, a bank tulajdonosok még profitot is szeretnének. 

Na de a kamat nem csak emiatt kell! Akkor még mire? A nem fizető adósok miatti veszteség kompenzálására. Ha szerencsés vagy, akkor neked mindig visszafizették a kölcsönt, amikor te kölcsönöztél. A bankok viszont olyan sok kölcsönügyletet bonyolítanak, hogy óhatatlanul lesznek nem fizetők. Ha a bankok nem képeznek tartalékot ezekre a veszteségekre, akkor csődbe mennek. Ez a tartalék a kamatban van, és kockázati felárnak hívják. Ha még mindig azt mondod, hogy de én rendesen fizetek, mi közöm mások felelőtlenségéhez, akkor köss egy utasbiztosítást és az utazás után kérd vissza a pénzt, ha nem volt baleseted. Egyébként a jó adósoknak kisebb a kockázati felára. 

Az MNB most az adófizetők pénzéből száll be a kockázatviselésbe. Eddig a bank azt mondta, hogy xy cégnél túl nagy a kockázat, hogy a kockázati felár és az összes költség beférjen a 2,5% kamatba. Most azt mondja, hogy ha az adófizetők vállalják a kockázat egy részét, akkor belefér. Vagyis összességében az adófizetőktől csoportosítanak át pénzeket a vállalkozókhoz. Majd kiderül, hogy ez mennyire bölcs ez az elgondolás.

A kétharmados többség demokráciában nagyon ritka. Éppen ezért értékes lehetőség, amit nem szabad (szabadott volna) elherdálni. Úgy tűnik, hogy Fidesznek már nem sokáig lesz meg a kétharmados többsége, ezért ideje számba venni, hogyan sáfárkodott a rábízott jószággal. 

A kétharmados többség lehetőséget ad arra, hogy a demokrácia hibáit részben orvosolják. Ezek ésszerű, de sokszor első látásra népszerűtlen lépések. Szerintem ezekre kellett volna koncentrálni. Ha van hasonló javaslatod, akkor írd a hozzászólások közé.

1. Pártfinanszírozás, politikus fizetések: Melyik párt kampányolt azzal, hogy megemeli a képviselők fizetését vagy a pártok pénzét? Pedig mindenki tisztában van azzal, hogy rejtett utakon úgy is odacsorog a pénz. Ezt átláthatóvá kell (kellett volna) tenni. Ahogy a hálapénzt is. Megszüntetni nem lehet, akkor legalább adózzanak utána. Persze először nagyon idegesítené az választókat, hogy egy mezei képviselő mondjuk kap nettó 2 milliót / hó, a csapata még egyszer ennyit (és akkor a miniszteri fizetésekről még nem is beszéltünk), de a korrupció a rejtett pénzek, nagyságrendekkel több kárt okoznak. (Tudom, most azt, mondjátok, hogy hiába lenne nagyobb a fizetés, ugyanúgy jönne továbbra is feketén a pénz. Tökéletes megoldás nem létezik, de több legális pénz, és sokkal nagyobb büntetések, azért hatékonyak lehetnek.)
2. Egyéni nyugdíjszámlák: Képzeljük el, hogy ezentúl nem lehet a nyugdíjasokat megvásárolni a választásokon, mert nem a politikuson múlik a nyugdíj. Képzeljük el, hogy mindenki naprakészen látja, hogyha ma nyugdíjba vonulna, akkor milyen nyugdíjra lenne jogosult. Szép állom, de ez is jelentős és azonnali népszerűségvesztést okozna. Akik közepesen vagy jól keresnek háborognának, ha nem jelenik meg minden nyugdíjra levont forint az egyéni számlán. A rosszul vagy feketén keresők tüntetnének, amikor azt látnánk, hogy alig gyarapszik a számlájuk. Egyszerűbb volt azt mondani, hogy a mostani nyugdíjrendszer stabil.
3. Adóztassuk csak a szavazókat: Nem magyar sajátosság, hogy a politikusok, a gonosz bankokat, multikat, energiaszolgáltatókat és a gazdagokat adóztatják. Elvégre az OTP nem szavaz az országgyűlési választásokon és Csányi Sándornak is csak egy szavazata van. Persze a cégekre rakott terhek megjelennek a magasabb árakban és az alacsonyabb fizetésekben, de ez már nem fáj a politikusoknak. Nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon megszűnik a mindenféle cégadó, de el kellett volna indulni abba az irányba, hogy inkább a választót adóztassuk. A választó relatív pozíciója nem változik, ha többet keres, többet adózik és alacsonyabbak az árak (persze az átmenet nem lenne egyszerű). A másik lehetőség, hogy a cégek is gazdasági súlyuknak megfelelő szavazati jogot kapnak. Ilyen nincs sehol sem, de valamit tenni kellett volna ez ügyben.
4. Kiszámítható törvényhozás: Lassan járj tovább érsz, mondja a közmondás. Régi bölcsesség ez, mégsem sikerült betartani, pedig csak az kellett volna hozzá, hogy egy új törvény legalább 1-2 évig a polcon legyen mielőtt életbe lép. Minden cég fel tud készülni, lehet értelmesen tervezni. Ha még az országnak is lenne egy 3-4 éves előzetes költségvetése, az már csak a hab lenne a tortán.
5. Nemzeti konzultáció: Nagyszerű felismerés a Fidesz részéről, hogy a 21. század lehetővé tette, hogy a képviseleti demokrácia elmozduljon a részvételi demokrácia felé. Sokkal több kérdésben meg lehet kérdezni a választókat. Interneten keresztül is be lehet mutatni az érveket, ellenérveket, az egyes lehetőségek hatásait. Lehet például olyan mobil alkalmazást készíteni, amiben csúszkák húzogatásával lehet beállítani, hogy az egészségügyi költségvetésben inkább a korházakra, a háziorvosokra vagy a gyógyszertámogatásra kell költeni. Ehelyett megvezető, értelmetlen kérdéseket kaptunk, hagyományos levélben! És persze véletlenül sem tartottak nemzeti konzultációt a vasárnapi zárvatartásról.
6. Adóporlasztás: A marketingesek mellett most már a politikusok is megtanulták, hogy 4db 25 ezer forintos adó sokkal barátságosabb, mint egy 100 ezer forintos. Ennek megfelelően újabb és újabb adók jelenek meg, az adórendszer nagyon nehezen átlátható, az adminisztráció költségei minden ígéret ellenére csak nőnek és nőnek. Kétharmaddal el lehetett volna indulni egy átláthatóbb, egyszerűbb adórendszer felé, de nem indultunk.
7. Átláthatóság: A demokrácia soha se lesz tökéletes, de rengeteget segítene, ha az átláthatóság nőne. Ha nem uram-bátyám elven működne az ország, ha nem lennének előre leosztva a pályázatok, ha a lebukásnak komoly következményei lennének. Minden politikus szeretné megszüntetni a korrupciót, de ezért tenni kellett volna.
8. Az újraelosztás csökkentése: Mindenki tudja, ha beszednek ilyen-olyan adóban x milliárd forintot, akkor nem tudják az egészet visszaosztani, mert 10-20% elveszik útközben, ráadásul a saját pénzét mindenki sokkal jobban beosztja, mint az ajándékot. Egy kétharmados párt ereje kellett volna ahhoz, hogy csökkentse az újraelosztás mértékét, mert az adócsökkentést könnyű eladni, de a velejáró kiadáscsökkentést szinte lehetetlen. 
9. Tanítás: Miért megy jobban az USA, Svájc, Németország szekere, mint a magyaroké? Ezeken a helyeken kevésbé lehet megvezetni a választókat populista szlogenekkel. Ha Magyarországon egy párt azt javasolná, hogy legyen még egy fizetett szabadnap az évben, akkor azt mindenki támogatná. Svájcban ezt népszavazáson utasították el, mert rontaná az ország versenyképességét. Nálunk elhiszik azt, hogy nem létezik deviza vételi és eladási árfolyam, csak a nemzeti bank középárfolyama. Minden párt (amikor ellenzékben van) lelkesen érvel amellett, hogy a kenyér áfáját csökkenteni kell, de azt nem mondja, hogy akkor mire költsön kevesebbet a költségvetés. Minden országnak olyan kormánya van, amilyet megérdemel! Ha ezen változtatni akarunk, akkor tanítani kell az embereket. Gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Pénzügyi ismereteket már egy általános iskolásnak is el lehet magyarázni. A felnőtteknek is tudatosítani kell, hogy minden döntésnek vannak negatív vonzatai is. Ha megértik, hogy kiadásnövelés és az adónövelés egymástól elválaszthatatlan, akkor már nyert ügyünk van. Ez a gyümölcs csak lassan érik be, de legalább a magot el kellett volna ültetni!

• Miért lettek fizetősek a városi elkerülők? Hogy plusz bevétele legyen a költségvetésnek.
• Megérti a magyar ember az államháztartási hiány fogalmát? Nem foglalkozik vele. Minden emelést támadásként, sarcként értelmez. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a kormány meg sem próbálkozott a társadalmi egyeztetéssel, nem kinált alternatívákat, nem magyarázta el ezek pozitív és negatív oldalát, hanem erőből viszi végig az egészet, a szokásos kapkodással. A dolgot tovább árnyalja, hogyha próbálkozik párbeszéddel a kormány, könnyen lehet, hogy akkor se lett volna társadalmi egyetértés.
• Hogy reagáltak az emberek? Felháborodással.
• Mi diktál ilyenkor a politikai logika? Maszatolást. Ha elvesznek három almát (ingyenes elkerülők), akkor kell adni két körtét (megyei matricák). Azt hangsúlyozzák, hogy milyen jó is lesz az embereknek a megyei matrica. De, ha tényleg ilyen jó lesz, akkor az eredeti cél, a plusz költségvetési bevétel elveszik. 
• Tényleg az ezer éves vármegye rendszer a legjobb alap az útdíjhoz? Mindenki válaszoljon belátása szerint.
• Érdemes csak az elkerülőket külön kezelni? A mostani rendszerben volt logika (a városok tehermentesítése), ha ez már nem számít, akkor az összes autópálya fizetését kell újragondolni.
• Milyen lenne egy igazságos rendszer?
  1. önálló cégként működik az autópálya igazgatóság (mint egy magánparkoló), adófizetői pénzt nem kap, teljes mértékben a díjakból tartja fenn magát (az állam viszont biztosítja, hogy minden helyet el lehet érni normál úton)
  2. adóból fízetik az autópályákat, ami lehet az szja-ban, a benziben, a teljesítményadóban. Ekkor nem kell külön fizetni az autópályáért.
  3. esetleg minden személy autóban lehetne HUGO, de akkor ne csak az autópálya legyen fizetős, hanem minden út (különben tényleg a városokba terelik a forgalmat) (az másik kérdés, hogy megfizethetőnek kell lennie ennek a díjnak is)